Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

2007

Elfogták  

Kapitányságunk felderített és elfogott egy három főből álló, betörésekre és besurranásos lopásokra specializálódott csoportot, akik a főváros területén követtek el bűncselekményeket.

Jólesik a babának, öröm a mamának  
 

Valódi újdonsággal ismerkedhettek meg az anyukák az Eleven Centerben működő Szülők Házában. Itt mutatták be, ugyanis Baranyi Ágnes Bébi és Gyermekmasszázs című könyvét, melyben a szerző egy új technikára hívja fel a figyelmet.

Festékszóró-művész járt a Tetőben  

A Tető Galériában láthattuk azt a kiállítást, amely Jankó Zsolt "Manó" festményeit mutatta be. Csakhogy a festmények nem akármilyen módszerrel készültek.

Keressük a tulajt!  

2007. május végén találták a képen látható robogót a XI. kerület Budaőrsi úton.

Sasad Liget Lakóparkról másképpen - Válasz

Király Nóra, önkormányzati képviselő nyílt levelet írt az Újbuda ÚJSÁG 2007. június 20-án megjelent számának "Sebhely tűnik el Újbuda testéről" című cikkére. A nyílt levélre most válasz érkezett Schreffel János, főépítésztől.

Oldalak