Az ételekről és az szolgáltatáshoz kapcsolódó tapasztalatokról adott válaszok alapján jól látszik, hogy mind a kerületi intézményekbe járó gyerekek és szüleik, mind az idősek házában élők, valamint a szociálisan rászorulók körében is alapvetően pozitívan fogadták a közétkeztetés megújulását.
Mivel Újbuda Önkormányzatának elkötelezett szándéka, hogy a közétkeztetés minőségét folyamatosan javítsa, a megújult szolgáltatás részeként az igénybe vevők számára fogyasztói visszajelző rendszer is rendelkezésre áll, ennek részeként rendszeresen lesznek a hasonló jellegű online kérdőíves felmérések, illetve az intézményeknél is kihelyezésre kerülnek majd véleményládák.
A megújult közétkeztetéssel kapcsolatosan számos hasznos információ és hír várja az újbudaiakat az ujbuda.hu/kozetkeztetes oldalon.
A felmérés eredményei:
Összesen 1278 válasz
(ebből 23 válasz érkezett az appból)
12. Kérjük sorolja fel a 3 leginkább kedvelt ételt! – SZABADSZAVAS VÁLASZ
leggyakrabban említettek:
bolognai spagetti, tésztaételek általában, grízes és mákos tészta, rántott hús, a hús- és a paradicsomleves, a tejbegríz, a túrógombóc, a gofri, valamint a zöld- és sárgaborsó főzelék mellett. Az új ételek közül a csavaros ivójoghurt és a túró rúdi aratta a legnagyobb sikert.
13. Kérjük sorolja fel a 3 legkevésbé kedvelt ételt! – SZABADSZAVAS VÁLASZ
legjellemzőbbek:
sóska, a spenót, a tojásleves, a tök-, a burgonya-, és a finomfőzelék, valamint a gombás ételek
14. Ha van véleménye, javaslata a megújult közétkeztetéshez, kérjük írja le! – SZABADSZAVAS VÁLASZ
Legjellemzők kérések:
Legyen több:
- gyümölcs, zöldség
- csirkehús
- rakott étel
Legyen:
- húsmentes / vegetáriánus főétel
- repetára lehetőség, legalább az egytálételeknél (sokszor éhesen maradnak a gyerekek)
- változatosabb az étlap
- egyszerűbb a rendelés jó lenne, pl. a napoknál lehetne látni a menüt es nem külön nézegetni
- a választott menü kinyomtatható a rendszerből
- a diétás ételeknél is menü választási lehetőség
- változatosabb a reggeli es az uzsonna
- változatosabbak a pékáruk
- vaj a margarin helyett.
További fejlesztendők:
Sokszor hiányzik a kenyér, ha olyasmi az étel, amihez enni szoktuk.
A levesek nem finomak, hígak, többször íztelenek, sótlanok.
Az A B menü ne legyen ennyire hasonló, valódi választást biztosítson. Legyen húsos és húsmentes opció.
Pozitív:
Érezhetően javult a minőség.
Az új ételek közül a csavaros ivójoghurt, túró rúdi nagy tetszést aratott.