Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Sikeres a közvélemény-kutatás a megújult közétkeztetésről

Véget ért az újbudai oktatási-nevelési és szociális intézményekben szeptember elsejétől megújult közétkeztetésről szóló kérdőíves kutatás. A felmérés kimondottan sikeres volt, nagy érdeklődés övezte, a rendelkezésre álló két hét alatt összesen 1278 visszajelzés érkezett.

Az ételekről és az szolgáltatáshoz kapcsolódó tapasztalatokról adott válaszok alapján jól látszik, hogy mind a kerületi intézményekbe járó gyerekek és szüleik, mind az idősek házában élők, valamint a szociálisan rászorulók körében is alapvetően pozitívan fogadták a közétkeztetés megújulását.

Mivel Újbuda Önkormányzatának elkötelezett szándéka, hogy a közétkeztetés minőségét folyamatosan javítsa, a megújult szolgáltatás részeként az igénybe vevők számára fogyasztói visszajelző rendszer is rendelkezésre áll, ennek részeként rendszeresen lesznek a hasonló jellegű online kérdőíves felmérések, illetve az intézményeknél is kihelyezésre kerülnek majd véleményládák.

A megújult közétkeztetéssel kapcsolatosan számos hasznos információ és hír várja az újbudaiakat az ujbuda.hu/kozetkeztetes oldalon.

A felmérés eredményei:

Összesen 1278 válasz

(ebből 23 válasz érkezett az appból)

12. Kérjük sorolja fel a 3 leginkább kedvelt ételt! – SZABADSZAVAS VÁLASZ

 

leggyakrabban említettek:

bolognai spagetti, tésztaételek általában, grízes és mákos tészta, rántott hús, a hús- és a paradicsomleves, a tejbegríz, a túrógombóc, a gofri, valamint a zöld- és sárgaborsó főzelék mellett. Az új ételek közül a csavaros ivójoghurt és a túró rúdi aratta a legnagyobb sikert.

 

13. Kérjük sorolja fel a 3 legkevésbé kedvelt ételt! – SZABADSZAVAS VÁLASZ

 

legjellemzőbbek:

sóska, a spenót, a tojásleves, a tök-, a burgonya-, és a finomfőzelék, valamint a gombás ételek

 

14. Ha van véleménye, javaslata a megújult közétkeztetéshez, kérjük írja le! – SZABADSZAVAS VÁLASZ

 

Legjellemzők kérések:

Legyen több:

  • gyümölcs, zöldség
  • csirkehús
  • rakott étel

 

Legyen:

  • húsmentes / vegetáriánus főétel
  • repetára lehetőség, legalább az egytálételeknél (sokszor éhesen maradnak a gyerekek)
  • változatosabb az étlap
  • egyszerűbb a rendelés jó lenne, pl. a napoknál lehetne látni a menüt es nem külön nézegetni
  • a választott menü kinyomtatható a rendszerből
  • a diétás ételeknél is menü választási lehetőség
  • változatosabb a reggeli es az uzsonna
  • változatosabbak a pékáruk
  • vaj a margarin helyett.

 

További fejlesztendők:

Sokszor hiányzik a kenyér, ha olyasmi az étel, amihez enni szoktuk.

A levesek nem finomak, hígak, többször íztelenek, sótlanok.

Az A B menü ne legyen ennyire hasonló, valódi választást biztosítson. Legyen húsos és húsmentes opció.

 

Pozitív:

Érezhetően javult a minőség.

Az új ételek közül a csavaros ivójoghurt, túró rúdi nagy tetszést aratott.