Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Kerületünk

1956 a fiatalok szemszögéből  

A „mai srácoknak” az ’56-os forradalomról és szabadságharcról szóló megemlékezés nem több egy iskolai ünnepélynél és egy tanítás nélküli napnál. A 61 évvel ezelőtt, október 23-án kezdődött forradalom és szabadságharc sokáig tabutéma volt, ezért a fiatalabbak jóval kevesebbet tudnak erről az időszakról. Pedig a korábbi agyonhallgatás miatt most is vannak olyan felderítetlen körülmények és helyzetek, amelyek ismerete közelebb hozhatná az eseményeket az 1956 után születettekhez.

Állásbörze Újbudán  

Hetedik alkalommal szerveztek állásbörzét a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, az érdeklődőknek több mint 40 munkáltató kínálta az álláslehetőségeket október 17-én. A börzét Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály és Budapest Főváros Kormányhivatalának IX. Kerületi Hivatala tette lehetővé.

Változtatási tilalom a Buda Gardens telkére Újbudán  

Az újbudai polgárok érdekeit figyelembe vevő szabályozás elfogadásáig változtatási tilalmat rendelt el a Újbuda Önkormányzata a Buda Gardens néven futó fejlesztés területére. Hoffmann Tamás polgármester célja, hogy megtartsák a kerületrész zöldövezeti, lakóházas jellegét. Az önkormányzat párbeszédet szorgalmaz a beruházásról a fejlesztő és a lakosság között.

Koszorúzás a Szent Imre kórház udvarán  

A tisztelet és a megemlékezés virágai kerültek a Szent Imre Kórház udvarán lévő ’56-os emlékműhöz. Az összegyűltek azon mindennapi hősök múltját és áldozatkészségét idézték fel, akik életüket adták a forradalom sebesültjeinek megsegítéséért.

Könyv a Gellérthegyről  

A Budapesti Kultúrtörténeti Séták című kiadvány harmadik kötetének témája Újbuda csúcsa, a Gellérthegy. A könyvet a Fekete Sas Kiadó összeszokott csapata készítette, bemutatóját az Eötvös József Collegiumban tartották október 17-én. Fazekas István sorozatszerkesztő úgy véli, a mű különlegesre sikerült.

Kihirdették az Újbuda legszebb konyhakertjei pályázat nyerteseit  

Megtartották a már negyedszer meghirdetett Újbuda legszebb konyhakertjei pályázat díjátadóját. A díjazottak között óvodák és magánszemélyek vannak, az elismeréseket és okleveleket Csernus László önkormányzati képviselő, a kerület klímakoordinátora adta át a résztvevőknek október 2-án.

Megújult az Erste Bank Bartók Béla úti fiókja  

Átadták az Erste felújított Bartók Béla úti fiókját, a pénzintézet letisztult, minimalista környezetben, modernizált technikai megoldásokkal várja az ügyfeleket a Móricz Zsigmond körtér szomszédságában október 16-tól.

Őszi nagytakarítás - aprítékolás  

Újbuda Önkormányzata az őszi nagytakarítás alkalmával, október 23. és november 28. között ezúttal is biztosítja a felhalmozódott ágak, gallyak aprítékolását és elszállítását.

Tisztaságot Újbudán!  

A XI. Kerület Újbuda Önkormányzata az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével őszi nagytakarítási akciót szervez november 2. és december 1. között.

Közlekedésbiztonsági verseny a Bikás parkban  

Hagyományteremtő céllal szerveztek közlekedésbiztonsági oktatást, majd versenyt kelenföldi iskolák számára október 6-án a Bikás parkban. A rendezvényhez a polgárőrség és a rendőrség is hozzájárult.

Kelenvölgy idén duplán ünnepelt  

A borról, szőlőről, gasztronómiáról és kultúráról szólt az idei Kelenvölgyi Ezerjó Fesztivál a közösségi ház kertjében október 7-én. A rendezvényen Kelenvölgy 120 éves évfordulóját is ünnepelték, ez alkalomból a kerület fásítási programjához kapcsolódó faültetés volt az Alabástrom utcában.

Oldalak