Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 12. szerda, Lívia, Lídia

Kerületünk

Megújuló ipari területek Újbudán - Egy lépéssel közelebb a Galvani hídhoz  

Az egykori ipari környékek revitalizációjára jó példával szolgál Újbuda - emelték ki egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó építészek. Elég Lágymányosra gondolni, ahol szépen látszik, hogy az elhagyott rozsdaövezetből miként lesz lakó- és irodanegyed. Hasonló fejlődést indíthat be a Galvani híd is, ha megvalósulnak a ma még kezdeti állapotban lévő tervek.

Mi lesz az ÉMI helyén?  
 

Folyamatos az egyeztetés az egykori Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) környékén lakók érdekvédelmi szervezetével, a Szentimrevárosért Mozgalommal, hiszen az önkormányzat olyan új szabályozást szeretne, amely a lakosság érdekeit tartja szem előtt. Az érintett, nagyjából 12,5 ezer négyzetméteres ipari terület légvonalban legalább 300 méterre van a Feneketlen-tótól, onnan nézve el is takarja a Hotel Flamenco épülete. A telken zajló munkálatok, illetve a rajta létesítendő épület nem fogja zavarni a tó környezetét, az ottani pihenést.

Közösen az Allende park jövőjéért!  

Újbuda Önkormányzata a lakossággal közösen álmodja meg az Allende park jövőjét. A közösségi tervezéshez kapcsolódó kérdőívet május 13-ig lehet kitölteni, a tervezési találkozók május 17-től kezdődnek.

Emléktábla hirdeti az egykori BEAC-stadiont  
 

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) megalapításának 120. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a klub egykori Mező utcai stadionjának helyén, az Allee bevásárlóközpont parkjában.

Étel-Mozgás-Élet – Újbudáról indult az országos roadshow  
 

A Magyar Bölcsődék Egyesülete is csatlakozott a Családok Éve programsorozathoz. Étel - mozgás - élet címmel pályázott egy 21 helyszínes országos roadshow családi programjainak megvalósítására, a program a bölcsődés korú gyermekek egészséges életmódra nevelését segíti. A roadshow nyitórendezvényét a Bikás parkban tartották május 5-én.

Véget ért az apasorozat  

Tari Annamária klinikai szakpszichológus előadásával ért véget az apák szerepére koncentráló előadássorozat a B32 Galéria és Kultúrtérben május 4-én. A Családbarát Újbuda program keretében megvalósult programot a Felelős Szülők Iskolája szervezte és a gyereknevelés kérdéseiről szólt.

Idén a tereké volt a főszerep a Budapest100-on  
 

Ragyogó időben rendezték meg a Budapest100 urbanisztikai programot május első hétvégéjén, amelynek fókuszába idén a terek álltak. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére 2011-ben létrejött civil városi ünnep célja, hogy évről évre felhívja a budapestiek figyelmét a körülöttük lévő város mindennapi értékeire.

Idén is volt kedvezményes muskátlivásár  
 

Újbuda Önkormányzata támogatásával idén is 100 forintért vásárolhattak három tő muskátlit a kerületiek. A személyi igazolvány és a lakcímkártya felmutatása után egy-egy álló vagy futó, piros vagy fehér muskátlit tartalmazó csomagot vehettek át kedvezményesen.

Tavaszi nagytakarítás a köztereken  

Az Újbuda Prizma 60 munkatársa április 9-étől egy hónapon át dolgozik a kerület frekventált szemetes részeinek megtisztításán. A közhasznú nonprofit kft. évente kétszer, tavasszal és ősszel végez ilyen akciókat. Ezúttal Hoffmann Tamás polgármester és Csernus László önkormányzati képviselő is beállt segíteni a Bikszádi úton, az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola mellett.

Tavaszi Hangverseny a Szent Imre Gimnáziumban  

Tizenkét újbudai oktatási intézmény 19 kórusa vett részt a Tavaszi Hangversenyen a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Az április 26-án tartott program, amelyen többszáz diák adta elő a jól begyakorolt repertoárt, minősítést is jelentett a kórusoknak.

Zöld hullám a kerületi fejlesztésekben  

Minden újbudai lakó élvezze a kerület zöld felületeit, ismerje meg természeti értékeit, legyen minél többet a szabadban – vallja az önkormányzat értékrendje. Ez határozza meg a fejlesztéseket, a közterületek és az oktatási intézmények megújítását is.

Divattal a Föld megóvásáért  

Füstölgő gyárkéményekkel, elektromos autóval, esőerdővel a háttérben vonultak fel a modellek az Allee Bevásárlóközpont divatshow-sorozatán a Föld megóvásáról szóló „zöld héten”. A látványos bemutatókat Lukács Gabi és Lakatos Márk álmodta meg.

Új rendőrkapitánya van a kerületnek  

Támogatták Jáger István rendőr őrnagy megbízott kapitányságvezetői kinevezését a képviselő-testület április 19-ei ülésén. A grémium e mellett több sporttémájú előterjesztést is megtárgyalt.

Akció a közterület megtisztításáért  

Önkéntes szemétszedést szervezett a Vitorlázó útnál és a Kőérberki útnál a Falk and Ross Group Europe nevű cég. Az akcióhoz több más vállalat is betársult.

Virágba borul Újbuda  

Két év kihagyás után ismét vásárt rendeztek a Budai Arborétumban, a Villányi úton április 20–22. között széles kínálat fogadta a virágok rajongóit. Május első hétvégéjén hagyományos muskátlivásár is várja az újbudaikat kerület szerte.

Oldalak