Portréfilm készült Újbuda díszpolgáráról
Kocsis Tibor rendező az Uránia Filmszínházban mutatta be ötven perces filmalkotását a népszerű, kerületünkben élő nyolcvan éves humoralistáról, Sándor Györgyről.
Kocsis Tibor rendező az Uránia Filmszínházban mutatta be ötven perces filmalkotását a népszerű, kerületünkben élő nyolcvan éves humoralistáról, Sándor Györgyről.
Harmadik alkalommal rendezték meg az Allee Ebathlont, ahol a gazdik kutyáikkal mutatták meg, mire képesek együtt. A legjobbak értékes nyereményeket vihettek haza, a többi versenyző kedvencével izgalmas játékban vehetett részt.
Egy háromszáz négyzetméternél is nagyobb méretű képzőművészeti alkotás került a Bertalan Lajos utca 16. számú társasház tűzfalára. Az óriás kócsag tervezője Zsuffa Zsanna Lídia, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tűzfaltervezési kurzusán dolgozta ki, majd a Színes Város Csoport művészeivel készítette el a védett madarat ábrázoló művet.
Június 14-én felavatták a labdarúgó Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának szobrát a Bikás parkban. Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotását a sportlegenda halálának negyedik évfordulóján leplezték le.
A Szent Imre Gimnáziumban tartotta szokásos rendezvényét az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület 11. kerületi szervezete. Az eseményre meghívták Hoffmann Tamás polgármestert is, aki beszámolt a kerületben zajló legfontosabb beruházásokról, fejlesztésekről, közlekedési változásokról, az intézmények helyzetéről, valamint az önkormányzat előtt álló legfontosabb feladatokról.
Újbuda Önkormányzata emléktáblát avatott Megyer Meyer Antal képző- és iparművész, a Képzőművészeti Főiskola rektora, a Corvin-koszorú tulajdonosa tiszteletére a Kosztolányi Dezső téren.
A kínai Jiaxing város vezetőinek delegációja látogatott Újbudára június 8-án.
Több újbudai tűzoltó is teljesítette az idei Kékes Csúcsfutás rendkívüli próbatételét. A versenyzőknek 11,6 kilométeres távot kellett futniuk hegymenetben, 671 méteres szintkülönbség mellett.
A borús idő ellenére nagy érdeklődés kísérte a NewGenerationSkills projekt közösségi-szakmai rendezvényét. Újbuda Önkormányzata projektjében partnerként vesz részt az UP Center szervezete, így ez az esemény is közös szervezésben valósult meg.
A Budapest-Bécs-Bázel-Párizs-Berlin-Budapest útvonalat teszi az újbudai Bét-Sálom zsidó hitközség motorosai, akik június 10-én indultak Izrael állam 70 éves évfordulóját ünneplő, 5000 kilométeres emléktúrájukra. A túra során a zsidó államot megálmodó, magyar származású zsidó író és politikus, Herzl Tivadar életének főbb állomásait látogatják végig.
Budapest ostroma 1944-1945 és légoltalom a II. világháborúban címmel rendezett kiállítást az Erődítés Történeti Egyesület egy Karolina úti egykori légoltalmi pincében. A tárlatot az egyesület elnöke Csecserits Artúr, Hoffmann Tamás polgármester és Mihályi Balázs kutató nyitotta meg.
Idén a Gellérthegyi Jubileumi parkban rendezték meg a Madarak és Fák Napjához kapcsolódó vetélkedőt. A programon szó volt az év madaráról, a vándorsólyomról, a madarak csőrének sokféleségéről, a baglyokról, fákról és azok terméseiről, továbbá Újbuda természeti kincseiről is. A gyerekeket a Magyar Madártani Egyesület, valamint az Újbudai Pedagógiai Intézet szakemberei segítették.
A közelmúltban Újbuda Önkormányzata Pro Urbe Újbuda díjjal ismerte el Takaró Károly református püspök kiemelkedő munkáját. A lelkészdinasztia leszármazottja huszonöt esztendeje szolgál kerületünkben.
Méltó helyszínen, Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatási miniszter szobránál emlékeztek meg a kerület vezetői Trianonról, a Nemzeti Összetartozás Napján. A politikus intézkedései is kellettek ahhoz, hogy Magyarország a nemzeti veszteségek után ismét talpra álljon.
Folytatódik a partnerségi egyeztetés az egykori ÉMI-telek megújuló építési szabályzatával kapcsolatban. Május 28-án lakossági fórumot tartott az ügyben a Főépítészi Iroda, az ott felmerült kérdésekre összegyűjtöttük a válaszokat.