A magyar középhegység szentélye a Sas-hegy
Vimola Károly Sas-hegyről készített filmje elnyerte az idei V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Természetvédelemért Díját.
Vimola Károly Sas-hegyről készített filmje elnyerte az idei V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Természetvédelemért Díját.
Az újbudai hivatásos tűzoltók közösen sportoltak a Kihívás Napján. Többek között tollas, zumba, pingpong, foci és közös grillezés várta az állományt, amely elnyerte a legsportosabb tűzoltóparancsnokság címet.
Mostantól a Ménesi és Villányi út sarkán valamint a Diószegi utcában is emléktábla jelöli Kelety Géza főkapitány-helyettes egykori lakóhelyeit. A Kelety család kérésére és kezdeményezésére a szervezők, Újbuda Önkormányzata és a rendőrség munkatársai felkarolták azt a gondolatot, hogy volt lakóhelyein emléktábla hirdesse a kriminológus aktív szolgálatban, illetve nyugdíjas éveiben eltöltött napjait.
Az önkormányzat által szervezett rendezvények sorában hagyományosan a Bikás parkban évről évre megrendezett Újbudai Gyermeknap számít a legnagyobb eseménynek. Idén sem volt ez másként, igazi sztárok érkeztek a színpadra május utolsó vasárnapján, a parkot pedig megszállták a Csillagok háborújának szereplői.
Szent Charbelnek, a libanoni maronita egyház szerzetes papjának állítottak emléket egy park elnevezésével, amely a Nagyszeben tér és a Gazdagréti út közötti található, nem messze a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától.
Színes programokkal és foglalkozásokkal várták a gyerekeket az újbudai közösségi házak május utolsó két hétvégéjén.
Javában zajlik az Albertfalva fennállásának 200. évfordulójáról megemlékező, az egész évet átívelő rendezvénysorozat helyi intézmények és civil szervezetek közös szervezésében.
Kaczander Nóra gitározik és énekel, verseket zenésít meg és tanít. Ha a szükség úgy hozza, kész váratlanul is beugrani muzsikálni, mint legutóbb az Albertfalvi Közösségi Ház kubai estjén. Tehetségét több megmérettetésen ismerték el, nemrég megnyerte a HangHordozók 2019 versenyt.
Prevenciós előadás tartott a Momentán Társulat és Zacher Gábor addiktológus Újbuda Önkormányzata családbarát programja keretében a TEMI Fővárosi Művelődési Házban.
Idén is számtalan tábor közül válogathatnak a kerületi iskolások, illetve szüleik – pénztárcától és igénytől függően lehet szemezgetni a napközis és a bentlakásos, a közelben rendezett és a külföldi utazással járó táborok között. Újbuda Önkormányzata is változatos programkínálattal igyekszik a szülőknek segítséget nyújtani, no meg a hagyományos Kamaraerdei Nyári Napközis Táborral, ahol csak az étkezésért kell fizetni.
A Székely Nemzeti Tanács küldöttségét, Izsák Balázs elnököt, Dabis Attila külügyi megbízottat és Sobor Dávid ügyvédet Hoffmann Tamás polgármester és Csernus László önkormányzati képviselő fogadta.
Piknikkel búcsúztatták a családok a Sopron út és Bánát utca sarkán lévő Labirintus játszótér régi eszközeit.
Egész családok érkeztek a Facebookon meghirdetett játszótérfestési akcióra május 11-én az őrmezői Költők parkjába.
Tömegesen érkeztek az őrmezeiek a Pajkos Piknikre május 18-án. A negyedik alkalommal megrendezett minifesztivál évről évre összekovácsolja a környékbelieket.
Salsa és cha-cha bemutatóval, történelmi-, kulturális-, társadalmi- és vallási témájú előadásokkal, autentikus kubai zenével szórakoztatták a közönséget az Albertfalvi Közösségi Házban május 11-én. Az eseményre a Alicia Elvira Corradera Morales, a Kubai Köztársaság nagykövete és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő is ellátogatott.