Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Kerületünk

Egy polgárőr három betörőt fogott el egymaga

2009. decemberében, a kerületünk egyik hétvégi házas övezetében, Mészáros Csaba, a Sashegy Polgárőr  Egyesület polgárőre, aki mint minden nap, a rendőrség munkáját segítve, járőrözött. Ekkor észlelte, hogy az egyik hétvégi ház kerítésén kiugrik három ember.

Felavatták Puskás Tivadar szobrát

Leleplezték a telefonközpont feltalálójának, a hazai távközlés megteremtőjének, Puskás Tivadarnak a mellszobrát. A Szombathelyi téren felállított szobor elkészülését a környékbeli lakók kezdeményezték, az ügyet pedig a Magyar Elektrotechnikai Egyesület karolta fel.

2009. decemberi rövid hírek

Hajléktalan a Brassó úton (2009. 12. 01.) A Brassó úti egykor forgalmas, immár bezárt élelmiszerboltba hajléktalan költözött - jelezte a felügyelet sasadi járőre. A helyszíni ellenőrzés során kiderült az is, hogy a boltot egykori használói szabályszerűen lezárták, ám a hajléktalan betörte az egyik ablakot és azon át közlekedik. Nappal többször ellenőrizte a területet a sasadi seriff, ám az illegális lakó nem mutatkozott. A kicsi boltban egyébként papucsot, cipőt és egy derékaljat talált.

A Vöröskereszt karácsonyi ajándékokkal készült  

A Magyar Vöröskereszt XI. kerületi szervezete sem feledkezett meg a karácsonyról és az azzal járó ajándékozásról. A hagyományokhoz híven nagycsaládosokat, egyedülállókat és minden rászorulót szeretettel vártak az Erőmű utcai központba. Az idelátogatók élelmiszercsomagot kaptak, a gyerekek pedig a Mikulásgyár gyűjtéséből származó játékok közül válogathattak.

MA meleg étel a rászorulóknak

Újbuda Polgármesteri Hivatala, Molnár Gyula polgármester
kezdeményezésére, december 30-án, szerdán, azaz ma  10 és 15 óra között meghívja és vendégül látja egy meleg ételre a kerület rászoruló lakosait. Részletek ITT!

Karácsonyi jótékonysági vásár

Nem kell sok az emberi ünnephez.
Csupán egy jó ötlet, nemes cél, amely felszínre hozza a bennünk szunnyadó emberséget, s érezzük, hogy könnyebb lesz a lelkünk, szebb lesz az álmunk.

Advent a Telekiben

Minden ember vágya, hogy így karácsony felé a szeretet és béke érzése töltse el a szívét. - Vajon hol találjuk, hol keressük? - Bennünk, saját magunkban. Ilyen egyszerű lenne a válasz, mégis sokan nem lelik, nem találják.

Oldalak