Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 28. kedd, Károly, Karola

Kerületünk

Forgalomlassítás Madárhegyen  

Madárhegyen folyamatos probléma a nagy átmenő forgalom és a sebességhatárok átlépése, ezért a helyi lakókkal egyeztetve, Keller Zsolt képviselő javaslatára az önkormányzat tesztüzemben forgalomlassító virágládákat helyezett ki az áthaladások mérséklése és a gyorshajtás visszaszorítása érdekében.

Faültetések Újbudán 2021-ben  

2021-ben összesen 458 új fával gazdagodott a kerület. Újbuda igyekszik olyan helyekre ültetni, ahonnan erre lakossági kérés érkezik, és folyamatos az együttműködés több civil szervezettel is, amelyek nagy szerepet vállalnak a kerület zöldítésében. Nekik az önkormányzat a fák helyének kijelölésében és az utógondozásában segít.

Fontos fejlesztésekről döntött a képviselő-testület  

Idén utoljára ülésezett december 16-án az önkormányzat képviselő-testülete, 24 előterjesztésről szavaztak. Döntés született egyebek közt a Duna-parti sétány bérbeadásáról szóló pályázat érvénytelenségéről, a Bogyó utcai beruházás településrendezési szerződéséről, a Madárhegyi Gyermekcentrumról, a Diagnosztikai és Terápiás Központ előkészítéséről.

A cél az élhető, zöld, szociális Újbuda  
 

Az önkormányzat az elmúlt két évben új szemléletet érvényesített a befektetőkkel kötött településrendezési szerződésekben. Az együttműködések az újbudaiak érdekeit szolgálják, de mellette a beruházók számára is előnyösek lehetnek – számolt be Orosz Anna alpolgármester.

Egyeztetések a Kelenföldi Városközpont ügyében  

A Bikás park melletti Kelenföldi Városközpontban számos, a környéken élők igényeihez igazodó üzlet és szolgáltatás található, ám a meglehetősen lerobbant, több mint harminc éve épült kétszintes központ már jó ideje megoldásra váró probléma a kerületben.

Kérdőívet indítanak az új Albertfalva megállóról  

Albertfalva már most is létező vasúti megállóhely, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári (30a) és pusztaszabolcsi (40a) vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne igazán szükség rájuk.

Elszabadult beruházások  

VABA lakópark a Bikás park mellett

Újbuda Önkormányzata szigorú feltételekhez köti, mi és hogyan épülhet a kelenföldi városközpont meglévő épülete helyére, mégis politikai jellegű hangulatkeltés folyik a beruházás ellen. A tiltakozók eközben szó nélkül hagyják azokat a jelentős építkezéseket, amelyeknél a kormány felmentést adott az építési szabályzat alól, és elvette a lehetőséget az önkormányzattól, hogy a helyiek érdekeit képviselje.

Előrelépés a Fehérvári úti Lidl ügyében  

A Fehérvári út 70/A szám alatt a környéken élők és az arra járók évek óta azt láthatják, hogy egy korábbi ipari épület helyén épült egy Lidl áruház, amelynek cégére le van takarva, az üzlet pedig zárva. A környékbeli lakosságtól rendszeresen érkeznek megkeresések az önkormányzathoz, hogy mikor fog végre megnyílni az áruház. Az önkormányzat és a Lidl Bt. által most megkötött településrendezési szerződés jelentős lépés ebbe az irányba.

Közterületi fejlesztések  

Mintegy 12 600 négyzetméternyi kátyút javíttatott ki az önkormányzat Újbudán az ütemezett őszi munkálatok során; összesen 190 utcában, 1700 helyen számoltak fel úthibákat, 57 millió forintos költséggel. Az önkormányzat egész évben nagyjából 300 millió forintot fordít ilyen karbantartási munkákra – a kormányzati forráselvonások ellenére –, kiemelt figyelmet szentelve a helyiek által jelzett eseti út- és járdahibáknak, vízelvezetési problémáknak is.

Új fonatok a budai villamoshálózatban  

Ha valaki villamosra száll a Budafoki út–Dombóvári út kereszteződésénél, akkor átszállás nélkül juthat el a Deák térig vagy Óbudára. Erre már csak három évet kell várni, ha a tervezett ütemben készül el a budai fonódó villamoshálózat második szakasza, amelynek átdolgozott terveit a múlt héten mutatta be online lakossági fórumon a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid.

Újjászületik a Gellért szálló  

A Gellért Szálló és Gyógyfürdő 1918-ban nyitotta meg kapuit, de a helyén már az Árpád-korban is gyógyvízben fürödtek az itt élők. A 20. században a Duna-parti hotel olyan hírességeket is fogadott, mint Eddie Murphy, Richard Nixon vagy Boris Becker. A szálloda impozáns látványa ma is elvarázsolja a Pestről Budára érkezőket, ám a kapun belépve inkább egy múzeumra hasonlít az épület. Az évtizedek óta felújításra váró hotelt idén decemberben átvevő új tulajdonos luxusszállodává alakítja át a Gellértet.

Lassíts! – Új fekvőrendőrők Sasad-Sashegyen  

Az új lakó-pihenő övezet táblák kihelyezése után folytatódott Sasad-Sashegy közlekedésének biztonságosabbá tétele. Szeptember 13–17. között az önkormányzat az Újbuda Prizma segítségével 15 helyen épített forgalomlassító fekvőrendőröket a Sasadi úthoz, a Törökbálinti úthoz és a Gazdagréti úthoz csatlakozó mellékutcákban.

Megváltozott útvonalak és buszmegállók  

Az Október huszonharmadika utcában zajló útépítés miatt október 18-ig megváltozott több busz útvonala és ideiglenes megállóhelyek kerültek kialakításra:

Megnyílt az Etele Plaza  
 

Szeptember 17-én nyitotta meg kapuit az Etele Plaza. Budapest új bevásárló- és szórakoztatóközpontja Kelenföldön, az Etele tér közvetlen közelében várja a látogatókat. A több mint 300 millió euró (100 milliárd forint) beruházási értékű, környezetbarát épület Magyarország első okosplázája.

Oldalak