Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 17. csütörtök, Hedvig

Igazi összefogás

Közel ötezer ember és több mint hatmillió forint adomány az idei év novemberében megrendezett Jobb velünk a világ! koncert mérlege, melyet Magyarország első passzívházként működő közintézményének, egy óbudai lakóotthonnak a megépítésére fordít a szervező Nem Adom Fel Alapítvány.

Noha az előző évben megvalósult koncert résztvevői számát és bevételét nem sikerült elérni, mégis sikeresnek mondható a Papp László Sportarénában immáron negyedszer megrendezésre kerülő Jobb velünk a világ! koncert, hiszen több mint hatmillió forint adomány gyűlt össze az idei évben is.

- A koncert most novemberben is fergeteges volt: a hangulatról az idei évben Hobo és Bandája, az Ismerős Arcok, a Misztrál, Krizbai Teca és a Nemadomfel Együttes gondoskodott számos tánccsoport kíséretében - ismertette a koncert eredményeit Papp Szabolcs szóvivő.

"Szeretnénk az elkövetkezendő időszakban még több támogatót, még több jóérzésű embert megnyerni és ügyünk mellé állítani, hiszen ne felejtsük, hogy ez a ház igazi társadalmi összefogással fog megépülni. E lakóotthon a mi elképzelésünk szerint nem csak Magyarország első passzívházként megépülő közintézménye lesz, hanem az "összefogás háza" is, mely e tekintetben is kivételes - emelte ki a szóvivő.

A Nem Adom Fel Alapítvány céljainak elérését már több éve segíti a Rotary Hungary szervezete is, akik az idei évben közel kétszáz állami gondozott gyermeket vittek el a Jobb velünk a világ! koncertre.

- A Rotary legfőbb célja az önkéntes szolgálat, a barátság és a szolidaritás erősítése - mondta el Kercsmár András, a Rotary Hungary kormányzótanácsának jelenlegi elnöke. - Úgy véljük, hogy a Nemadomfel közösség és az általuk képviselt lelkesedés példaértékű mindenki számára. Szeretnénk bemutatni az általunk segített állami gondozottaknak azt, hogy azok a fiatalok, akik jelentős hátránnyal indulnak az életben, minden esetben fel tudnak állni, szorgalommal, kitartással, küzdeni akarással komoly célokat tudnak megvalósítani szűkebb és tágabb környezetükben, meg tudják változtatni nem csak a saját, hanem mások életét is - fűzte hozzá a kormányzótanács elnöke.

A Rotary Hungary szervezete a közösségi célok támogatásában élen jár, hiszen az állami gondozott fiatalok segítése mellett, több éves harcot folytat világszinten a gyermekbénulási járvány teljes felszámolásáért, szerepet vállal az ország határain túl élő szívbeteg gyerekek megsegítésében és megmentésében, vagy a vörösiszap katasztrófában sújtott Devecseren közösségi intézmény létrehozásában.

"Egymásra építve" egyedülálló támogatói összefogás a lakóotthonért és jó ügyekért A több mint hatmillió forintos idei koncertbevétel mellett komoly támogatói segítséggel az Óbudán megépülő lakóotthon közel ötven százaléka rendelkezésre áll, így minden akadály elhárult az elől, hogy 2012 tavaszán megkezdődjön a passzívház megépítése. Békásmegyer-Óbuda Önkormányzata a telket, az Aktív Passzív Stúdió a teljes tervezését, a Tondach Magyarország Zrt. a cserepet, a Rockwool a szigetelést biztosítja a felépíteni kívánt lakóotthon számára, és még számos együttműködő partnerrel folytat egyeztetéseket az alapítvány.

A Tondach Magyarország Zrt. és a Rockwool annyira fontosnak látja az ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezések támogatását, hogy "Egymásra építve" névvel szövetséget hoztak létre, melynek célja, hogy más, ingatlanfejlesztéssel, építéssel együtt járó projektet is támogatni tudjanak közös akarattal a későbbiekben. A két szervezet várja mindazon támogatók csatlakozását, akik szerepet tudnak vállalni nem csak e lakóotthon megépítésében, hanem kiemelten fontosnak érzik olyan civil kezdeményezések felkarolását, melyek a hosszú távú környezeti fenntarthatóságot helyezik középpontban és fontos társadalmi ügyet képviselnek. Középpontban az energiahatékonyság és a tűzvédelem A Rockwool nagyságrendileg négymillió forint értékben járul hozzá az épület magas színvonalú, nem-éghető kőzetgyapotból történő szigeteléséhez, míg a Tondach közel három és félmillió forint értékű prémium kategóriás cseréppel támogatja az ingatlan megépítését.

- Sérült embertársaink számára készülő épületben a bentlakók biztonsága, tűz- és életvédelme még inkább előtérbe kerül - mondta el Somlósi Károly, a Rockwool marketing vezetője - A Rockwoolnál fontosnak tartjuk, hogy a szigorú passzívház követelményeknek megfelelő, természetes alapanyagból készülő, és főként nem éghető hőszigetelő-anyag kerüljön a felépíteni tervezett szociális lakóotthonra. Így a költségtakarékos működést lehetővé tévő alacsony energiafogyasztás mellett a bent lakók védelme is megoldódik - tette hozzá a marketingvezető.

- A Tondach vállalati filozófiájának elengedhetetlen része, hogy támogassa mindazokat a szervezetek, akik hátrányban élőkön, rászorultakon segítenek olyan projektjeikkel, amelynek során egy épület megvalósítása, felújítása a cél - ismertette Fekete Szilvia, a Tondach Magyarország Zrt. kiemelt ügyfélkapcsolati és pr-menedzsere. - A passzívházként felépülő lakóotthon megvalósulása stratégiai jelentőséggel bír a vállalat számára, hiszen a kerámia tetőcserepekkel hosszú távon szeretnénk hozzájárulni a házak, épületek energiahatékony és gazdaságos működéséhez - tette hozzá Fekete Szilvia.

A Nemadomfel Együttes és az alapítvány számos önkormányzat támogatását is elnyerte különleges vállalásával és programjával, így Óbuda mellett Terézváros, Zugló, Kőbánya, Ferencváros, Kispest, Dabas és a Fővárosi Önkormányzat is adománnyal vagy a koncertre történő jegyvásárlással támogatta és támogatja a lakóotthon megépítését.

- Sőt, a jó példa is ragadós, hiszen Újbuda Önkormányzata egy telket is felajánlott egy fogyatékos családok számára épülő önsegítő közösségi otthon létrehozására - tette hozzá a szóvivő.

LEGFRISSEBB
×

Az Újbudai robotok menetelése III. rész  

Három részes sorozatunk utolsó részében folytatjuk az újbudai robotprogramozó csapatok bemutatását. Előzetesként csak annyit, hogy most kiderül az, hogy nem csak a fiúk tudnak labdába rúgni ebben a “sportban”. Sőt. A riportokat Both Samu, 12 éves diák készítette.