Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 22. szombat, Vince, Artúr

Nem Adom Fel Alapítvány

Magasabb fokozatra kapcsolt a Mikes-projekt  

Jókora lépéssel került közelebb a Nem Adom Fel Alapítvány ahhoz, hogy több száz millió forint adományt összegyűjtve felépíthesse Őrmezőn a fogyatékkal élők közösségi otthonául szolgáló Mikes Lélekközpontot. A robbanásszerűen beinduló felajánlásoknak hála jövő nyáron megkezdődhet az építkezés.

Egyre biztosabb, hogy megépülhet a Mikes Lélekközpont

A kezdeti nehézségek és megtorpanások után óriási lendületet kapott a Nem Adom Fel Alapítvány régi álma, hogy Újbudán adományokból épüljön közösségi otthon fogyatékkal élők számára. Bár a Mikes Lélekközpont megvalósulásához szükséges százmilliók előteremtése óriási kihívás, a Facebook októberi összeomlása nem várt fordulatot hozott: építőipari cégek és szakemberek garmadája sorakozott fel, hogy segítsen. Az alapítvány sajtótájékoztatón számolt be az aktualitásokról.

Közösségi otthont épít a Nem Adom Fel Alapítvány

A sérült embereknek nemcsak fogyatékosságukkal, de lakhatási problémákkal is szembe kell nézniük. A mozgás és értelmi sérült emberek általában a szüleik lakásában élnek, többségük számára elérhetetlen álom saját ingatlanba költözni, és ezáltal önállóvá válni. Ezen változtatna a Mikes Lélekközpont felépülése Őrmezőn, ahová 12 sérült lakó költözhetne be, ha az adományokból összejön elegendő forrás. A Nemadomfel Alapítvány projektjének sikerét az önkormányzat is támogatja.

Nem adják fel  

Ami az átlagembernek csupán egy elhanyagolt telek, az a Nem Adom Fel Alapítvány ügyfeleinek az álmok netovábbja. A Mikes Kelemen utca 12. szám alatt fogyatékkal élőknek épülhet közösségi apartmanház. A sérült emberek általában szüleikkel vagy szociális otthonban élnek, számukra szinte elérhetetlen a saját ingatlan, az önállóság. Ebben hozna változást az alapítvány által menedzselt Mikes Lélekközpont Őrmezőn.

Világnyitók a fogyatékkal élőkért  
 

Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek világnapjára is felhívták a figyelmet, amelyet egy 1992-es ENSZ határozat révén mindenhol december 3-án ünnepelnek.

VILÁGNYITÓK képregény és animációs film  

Különleges képregénnyel és animációs filmmel kívánja felhívni a figyelmet az integráció fontosságára, a társadalmi sokszínűségre az a program, mely az újbudai általános iskolák 4. osztályos diákjait szólítja meg. A diákok először a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából megrendezett érzékenyítő napon, egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében találkozhatnak a különleges kulturális élményekkel. A Világnyitók címmel indított képregény és a hozzá tartozó animációs film érdekessége, hogy a hősök fogyatékos emberek, akik az egészségesek világához hasonlóan igyekeznek élni.

A Tüskecsarnokban szól az iskolai bánatalmazásról Nick Vujicic  

Az iskolai bántalmazások, zaklatások elleni küzdelem, az együttműködési készség javítása és az elfogadó, befogadó szemlélet kialakítása a fő missziója Nick Vujicic idei kampányának. A kéz és láb nélkül született világhírű motivációs tréner három előadást tart a Tüskecsarnokban szeptember 21-én és 22-én.

Spin-Off Klub: vállalkozz akadálymentesen  

Fogyatékkal élő emberek és a vállalkozások témakört taglalta a Spin-Off Klub két különleges vendég segítségével április 4-én. Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke a januárban megnyílt Nem Adom Fel kávézót mutatta be, Dobai Tibor térinformatikus a Route4U akadálymentes útvonaltervezőjét.

Újbuda összefogott a fogyatékkal élőkért  

A Fogyatékos Emberek Világnapjának alkalmából ismét összefogtak Újbudán a civil szervezetek, intézmények, a Nem Adom Fel Alapítvány, valamint az önkormányzat. A kerületi 4. osztályosoknak szóló „Világnyitók” című program felhívja a figyelmet az integráció fontosságára, a számos interaktív és játékos feladat, különleges képregény és animációs film, pedig a társadalmi sokszínűségre. Tekintettel a jövő évi paralimpiára, az idei rendezvényen paralimpikonok is részt vesznek.

Mennyire ismerjük a fogyatékkal élőket?

Óvodavezetőknek tartottak érzékenyítő tréninget, hogy segítsék a fogyatékkal élő és a speciális nevelési igényű gyerekek integrációját. A KézenFogva Alapítvány Közös a Napunk! közvélemény-formáló programja újszerű megközelítéssel kapcsolja össze a gyerekeket, szülőket és óvodapedagógusokat.

Fogyatékosok helyzetével ismerekedhettek a kisiskolások a világnapon  

Fogyatékosok helyzetével ismerekedhettek a kisiskolások a világnapon

A Fogyatékos Emberek Világnapjához kapcsolódó rendhagyó osztályfőnöki óra, játékos iskolai vetélkedő helyszíne volt a Barba Negra Music Club. A szervező, Nem Adom Fel Alapítvány olyan fogyatékosokat segítő szervezeteket hívott, melyek játékos feladatok során közelítették egymáshoz a sérült, illetve ép gyermekek világát. A rendezvény Újbuda Önkormányzatának támogatásával jött létre a Jobb Velünk a Világ programsorozat keretében.

Nyiss a fogyatékos emberek irányába!  

Nyiss a fogyatékos emberek irányába!

Különleges képregénnyel és animációs filmmel hívja fel a figyelmet az integrációra, a társadalmi sokszínűségre Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány közös programja. A Világnyitók - Jobb Velünk a Világ! program általános iskolák 4. osztályos diákjait szólítja meg és a fogyatékos emberek világát mutatja be.

Pünkösdváró szombat lesz Újbudán  

Pünkösdváró szombat lesz Újbudán

Negyedik alkalommal hívja önkéntes munkára a Nem Adom Fel Alapítvány azokat, akik munkájukkal hozzájárulnának Újbuda első önsegítő közösségi otthonának felépítéséhez. A Nyárköszöntő Pünkösdváró Szombat elnevezéssel indított önkéntes nap résztvevői a telek takarítását végzik majd.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Elszabadult beruházások  

VABA lakópark a Bikás park mellett

Újbuda Önkormányzata szigorú feltételekhez köti, mi és hogyan épülhet a kelenföldi városközpont meglévő épülete helyére, mégis politikai jellegű hangulatkeltés folyik a beruházás ellen. A tiltakozók eközben szó nélkül hagyják azokat a jelentős építkezéseket, amelyeknél a kormány felmentést adott az építési szabályzat alól, és elvette a lehetőséget az önkormányzattól, hogy a helyiek érdekeit képviselje.