Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újabb állomásához érkezett a közbiztonsági fórumsorozat

Újbuda önkormányzata ezúttal a 8000 lélekszámú Őrmező közbiztonságáról tartott fórumot. Az Őrmezei Közösségi Házban, március 28-án 18 órától várták azokat a kerületi lakosokat, akik szeretnék, hogy lakókörnyezetük még biztonságosabbá, szebbé váljon.

A fórumot Kupper András alpolgármester nyitotta meg, majd átadta a szót Hoffmann Tamás polgármesternek. – Igyekszünk minél többet tenni az egész kerület közbiztonságáért, nyilván ahol egy tömbben többen laknak, ott számos probléma is felmerülhet. Véleményem szerint a legfontosabb dolog a megelőzés, hogy minél kevesebben váljanak bűncselekmény áldozatává és hogy egy tiszta, biztonságos környéken éljünk. – hangsúlyozta a kerület első embere. A lakók a közbiztonsággal kapcsolatos kérdések mellett a közlekedési ügyosztályhoz tartozó problémákról is beszámoltak. Egyesek a gyalogos átkelőhelyek rossz elhelyezésére, vagy a gyalogosátkelést jelző táblák hiányára panaszkodtak, míg mások a Menyecske utca környékén gyakran előforduló hajnalig tartó hangoskodás, ricsajozás miatt szólaltak fel, de akadt olyan lakó is, aki a hajnalban hosszú perceken keresztül az ablaka alatt pöfögő buszok miatt van elkeseredve. Az észrevételekre, kérésekre a fórum vendégei, Junghausz Rajmund és Endrődi József önkormányzati képviselők, Kerékgyártó Krisztina közbiztonsági tanácsnok, Petrekovich-Perjés András a XI. Kerület Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Füri István Újbuda Közterület-felügyelet igazgatója, Kupper András alpolgármester, Hoffmann Tamás polgármester és Kohári Péter rendőrkapitány adtak választ. – Az összes kerületben elkövetett bűncselekményekhez viszonyítva a 8000 fős Őrmező egy kiegyensúlyozott biztonsági paraméterekkel bíró kerületrésznek számít, de természetesen, ahogyan az elmúlt években is, most is törekedni fogunk arra, hogy ezeket a biztonsági paramétereket biztosítani tudjuk a kerületi lakosok érdekében. – nyilatkozta az Újbuda TV stábjának a rendőrkapitány.