Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 26. hétfő, Izsó

Szentimrevárosi esték

TF esték folytatásaként indult programsorozat első előadására a Szent Margit Gimnáziumban november 7-én került sor. A bevezető előadás címe Civilek a pályán volt, majd ezt követte a Keresztény Társadalom és gazdaság témakörben Borberitz Pál és Csaba László előadása. A házigazda Rétvári Bence volt.

A TF esték 145 előadást élt meg, amelyen olyan emberek szólaltak fel, és mondták el a véleményüket a társadalomról, a nevelésről, az oktatásról, a művészetről, akik mély nyomot tudtak hagyni a társadalomban, de különösképpen a budai lakosokban. Ennek a hagyománynak a folytatásaként Schulek Ágoston és felesége nyomán elindultak a Szentimrevárosi esték. Havonta mindig más előadókkal társadalmi problémákról fognak a résztvevők beszélgetni. Az első eladáson elsősorban gazdasági témák és a civil társadalomról esett szó, majd az írásban feltett kérdésekre is válaszoltak az előadók.

LEGFRISSEBB
×

Rendhagyó környezetismeret órák és kerekasztal-beszélgetések a szerbiai Adán  

Újbuda Önkormányzata szervezésében magyar és szerb pedagógusok tartottak rendhagyó környezetismeret órákat Szerbiában az adai és a moholi általános iskola hetedikeseinek június 4-6. között. Az órákon a klímaváltozás hatásait és az alkalmazkodás lehetőségeit vizsgálták a tanulók. A programot lakossági fórum és pedagógus kerekasztal-beszélgetés is kiegészítette. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a klímaváltozás határokon átnyúló komplex probléma, de az együtt gondolkodás, a közös cselekvés javíthatja az alkalmazkodás esélyeit.