- Már a választási ígéreteim között is szerepelt, hogy piacot szeretnék létesíteni Gazdagréten, most végre sikerült � adta tudtunkra az örömteli hírt a képviselőnő. A környéken eddig valóban nem volt lehetőség piacon vásárolni, a legközelebbi helyszín, a Fehérvári úti Vásárcsarnok pedig igencsak messze van Gazdagréttől. Király Nóra már évekkel ezelőtt elkezdett az ügyben intézkedni, melynek során felvette a kapcsolatot a jelenleg kormánybiztos Budai Gyulával, aki a MAGOSZ-on keresztül tevékenyen segítette az őstermelők budapesti érvényesülési lehetőségeit. Akkor különböző akadályok miatt nem sikerült megvalósítani a terveket, nemrégiben azonban új lendületet kapott a kezdeményezés. A képviselő a Gazdagréti Összefogás Egyesülettel közösen, a MAGOSZ közreműködésével hamisítatlan gazdapiacot szervezett a lakótelepre, ahol kizárólag jó minőségű, magyar termékeket vásárolhatnak a környékbeliek. Minden szombaton őstermelők érkeznek Lajosmizséről, akik krumplival, hagymával, és zöldségekkel látják el a vásárlókat. Vannak árusok, akik mézeket, friss házi tejtermékeket, falusi tojást, természetes gyümölcsleveket, disznótorost és húskészítményeket is árusítanak. A piacnak Szederkényi Károly, plébános úr jóvoltából a Gazdagréti Szent Angyalok Temploma adott helyet, így mostantól a templom előtti téren vásárolhatnak az itt lakók. Az ötlet Hoffman Tamás polgármesternek olyannyira megtetszett, hogy azzal bízta meg a képviselőt, a kerület további négy pontján is szervezzen termelői piacot.