Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Bajban ismerszik meg a jó barát -Igazi összefogás Kelenvölgyben

A mondás úgy tartja: Bajban ismerszik meg a jó barát - ez a gondolat tökéletesen illik a kelenvölgyi közösségre, ugyanis az árvíz helyi összefogásra buzdította az ott élőket. A bajba jutott családok egymást is segítik, közösen főznek az udvaron, támogatják egymást,.

’Bajban ismerszik meg a jó barát’ - Igazi összefogás Kelenvölgyben A nagy esőzés nem kímélte kelenvölgy lankás vidékét sem, hiszen a magas vízszint miatt a Kőérberki patak kiáradt medréből és önálló életre kelve több mint 15 lakást árasztott el. A bajt még az is tetézte, hogy a patak koszos olajszennyeződést hord magával, így nem elég kiszárítani az elárasztott lakásokat, hanem fertőtlenítésre is szükség lesz. Az önkormányzat is kivette a részét a munkából, konténereket szállított a helyszínre, és az ott dolgozók segítettek kipakolni az elázott bútorokat a lakások alsó szintjéről, szuterénekből és pincékből. A fertőtlenítés sajnos nagyon sok időt vesz majd igénybe, ráadásul több épületet le kell bontani, más házaknál a vakolatot leverni, kiszárítani és újravakolni. Sajnálatos módon a napokban a Kártya utcából 2 családi házat életveszélyesnek minősítettek és a lakókat kiköltöztették. Az árvíz helyi összefogásra buzdította az ott élőket. A bajba jutott családok egymást is segítik, közösen főznek az udvaron. A Talento Alapítvány, melyet a Polgár-lányok édesapja hozott létre Tehetséggondozó és Általános Iskolát és Óvodát működtet a kerületben, a hír hallatán segítségére sietett a kelenvölgyi bajba jutott családoknak.Talento-Ház eddig is sok jótékonysági- és civil kezdeményezésben vett részt, nemcsak anyagilag de meleg étellel is támogatta a kelevölgyieket. Az alapítvány minden karácsonykor, húsvégkor gyűjtést szervez - pénzt, ruhát, tartós élelmiszert és játékokat küld a rászorulóknak. Réfi Oszkó Ildikó az iskola egyik pedagógusa mesélte, hogy az árvízkárosultak számára adománydobozt nyitottak, amelybe gyűjtik a pénzt: az első nap végén már 60 ezer forintot szedtek ki a ládikából. A tehetséggondozó a pénzadomány mellett két héten keresztül meleg ételt is oszt. A napi 20 adag meleg ételt az iskola menzájáról szállítja egy lelkes édesapa, aki maga is a károsultak közé tartozik. De az iskola pedagógusai sem tétlenkednek: az ez évi nyári fizetésük egy részét felajánlották a kelenvölgyi károsultak megsegítésére.