Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 8. szerda, Ellák

60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen

A 60+ program részeként megalakult gazdagréti gyaloglóklub lelkes csapata (amelynek kelenföldi, őrmezei, albertfalvai tagjai is vannak) két hete már nem csak a lakótelepen sétál, hanem sorra látogatja a környék szép kilátóhelyeit.

Az első utunk a Madárhegyre vezetett, ahol kipróbáltuk magunkat dombos terepen is. Közben megtekintettük a környéken épült szép házakat, rendezett kerteket. Az elmúlt héten a Kakukk-hegyet vettük célba. A korábbi 20-25 fő helyett most csak tizenketten vágtunk neki a sétának - valószínűleg a nyári meleg tartott vissza többeket a részvételtől. Útközben sok érdekes téma merült fel a - lassan csapattá szerveződő - nyugdíjasok között. Előrelátóan megosztottuk egymással az esetleges kullancs eltávolításának fortélyait, módszereit.

Telefonszámok cseréltek gazdát, programlehetőségekre hívtuk fel egymás figyelmét. A Szarvas Éva - szomszédsági önkéntes - vezette csapatból, többen rácsodálkoztak, hogy milyen fantasztikus panoráma tárult elénk. Ezért érdemes volt a nagy melegben is útnak indulni! Sőt, jutalmazandó saját kitartásunkat, a magaslaton még „biobodzát” is gyűjtöttünk. Üdítőt készítünk magunk és szeretteink részére. Azt kortyolgatva újra felelevenedik majd ez a forró, májusi délutáni séta a Kakukk-hegyen.

LEGFRISSEBB
×

„A Magyar nyelvért” emlékdíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2013. óta „A Magyar nyelvért” emlékdíjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás, végzős diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat.