Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Családias búcsút rendeztek Albertfalván  

Az indián nyár utolsó napjaiban tartották a Szent Mihály templom búcsúját Albertfalván. A szokásos főzőversenyre idén is rengetegen jelentkeztek, a programok most is színvonalasak voltak.

Zarándokhellyé válhat a gazdagréti katolikus templom  

Erdő Péter bíboros szentelte fel Gazdagréten a Szent Angyalok Plébánia templomát, amelynek alapkövét eredetileg 26 éve, 1990 tavaszán rakták le. A templom belső terének kialakítását egy 2013-as kormányhatározat tette lehetővé.

Élménydömping a Kelenvölgyi Ezerjó Fesztiválon  

A bor, a kultúra, a zene, a tánc és a gasztronómia ünnepe volt az Ezerjó Fesztivál, amelyet október 1-én tartottak Kelenvölgyben. A rendezvényt Szabolcs Attila országgyűlési képviselő nyitott meg. A gyermekprogramokon kívül főzőversenyt is rendeztek, amelyre hat csapat nevezett.

Családi nap a Petőfi laktanyában

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Budapesti Helyőrségi Zenekarának szakalaki bemutatójával kezdődött a Petőfi laktanya nyílt napja október 1-én. Ezt követően a Díszegység Különleges Díszelgő Csoportja kápráztatta el az érdeklődőket, felvonultak a mazsorettek is, utánuk pedig a Gyermekvasút Nosztalgia Zenekar koncertezett, illetve felléptek a BHSE kisgyermek-tornászai is.

Válaszúton - Interjú Osztie Zoltán plébánossal  

A migrációs helyzet hosszú idő óta tematizálja mind a magyar, mind pedig az európai közbeszédet, morális, ideológiai és gazdasági kérdéseket felvetve. Osztie Zoltán atya, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke szerint a szolidaritásnak mint keresztény alapelvnek helye van a történésekben, ám óva int, hogy a bevándorlást és a menekültkérdést egyként kezelve szülessenek meg olyan döntések, amelyek egész Európa jövőjére hatással lehetnek.

Útfelújítási munkák a kerületben  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. közlése szerint az út- és közműépítő divíziója az utóbbi időszakban kerületi út-, járda-, parkolójavítási, illetve -karbantartási munkákat végzett.

A kivágott Bocskai úti fák helyére újakat telepítenek  

A Bocskai úton csak azokat a fákat vágják ki, amelyek már nincsenek jó állapotban, stabilitásuk nem megfelelő, és gyökérzetük sem menthető meg- közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A Bocskai úton 115 fát és 1325 cserjét telepítenek.

Alakul az új kocsiszín Budafokon  

Már tart a Budafoki kocsiszín felújítása, ahol az új, alacsonypadlós CAF villamosok és az 1-es villamosvonal többi járművének üzemeltetését végzik majd a jövőben. A munkálatokról közösségi oldalán tett közzé fotókat a Budapesti közlekedési Központ.

Újabb közösségi kert épül Újbudán  

Újbuda a futókörök mellett a közösségi kertek építésében is az élen jár, hiszen a Hengermalom közben hamarosan elkezdődnek a közösségi kertet kialakító és a gázfogadó keleti oldalán lévő parkot megújító munkálatok.

A Bikás parkban folytatódott az újbudai fesztiválszezon  

Az Újbudai Önkormányzat által szervezett Őszköszöntő Fesztivált a kissé hektikus időjárás sem tudta elrontani. A szervezők és a nézők alkalmazkodtak az időnként átvonuló zivatarokhoz, így az esti tűzijáték kivételével minden programot, koncertet megtarthattak a Bikás parkban.

Színházak Éjszakája: Lufifelengedő flashmob Újbudán  

A Színházak Éjszakája programhoz kapcsolódóan nagyszabású flashmobbal várják az érdeklődőket a Bikás Parkban szombaton. Az Őszköszöntő Fesztivál programrésze felhívja a figyelmet a színjátszásra, a színházba járás fontosságára.

Megújul a katasztrófavédelem eszközparkja  

Új, magyar gyártású tűzoltóautókat adtak át csütörtökön Budapesten. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak egyik legfontosabb terve, hogy 2012-re megújítsa a katasztrófavédelem eszköz- és járműállományát.

Ismét felújították a budafoki műemlék kálváriát  

Szeptember 14-én Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldja meg több újbudai templomhoz hasonlóan, a Budai-Déli espereskerülethez tartozó Péter-Pál kápolnától induló keresztútjárást követően a budafoki műemlék kálváriát.

Főigazgatói elismerés az újbudai tűzoltóknak  

Lezárult a VI. Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság, a verseny fordulóin az újbudai tűzoltók rendszerint dobogósok voltak, az összesített eredmények alapján harmadik helyen végeztek.

Őszköszöntő Fesztivál a Bikás Parkban szombaton  

Újbuda Önkormányzata az Újbudai Ősz című rendezvénysorozat keretében nagyszabású fesztivállal zárja le a nyarat és köszönti az új évszakot a Bikás Parkban. A rendezvényen a Színházak Éjszakája jegyében mintegy ezer léggömböt engednek fel Újbuda egére, de régi mesterségek utcájával, középkori utazással, színházi bemutatóval és a nap fénypontjaként, a világhírű Ottawan zenekar koncertjével várják az érdeklődőket.

Negyvenéves buli volt Őrmezőn  

Őrmező idén ünnepelte 40-ik születésnapját, ezért idén különösen vidámra sikerült a Költők parkjában tartott Őrmező Ünnepe. Az eddigieknél színesebb programok várták az érdeklődőket, ráadásul a parádé ezúttal két napig tartott.

Őrmező 40: „letagadhat” néhány évet korából a lakótelep  

Negyven éve, 1976. szeptember 1-én csengettek be először az Őrmezei Általános Iskolában, ami akkor nemcsak a tanév indulását jelezte, hanem egy új városrész születését, egy új közösség formálódásának kezdetét is. Őrmező kisváros nagyvárosban, kedves, sajátos világ, ahol mindenből csak egy van.

Oldalak