Újbudai Őszköszöntő Fesztivál
Újbudai Őszköszöntő Fesztivál a Bikás parkban
Extrémsportok Nemzetközi Fesztiválja a hétvégén a Kopaszi-gáton
50 ország mintegy 1500 versenyzője, hat szakág képviselői szórakoztatják a közönséget akrobatikus mutatványokkal az ingyenesen látogatható eseményen. Az Extrémsportok Nemzetközi Fesztiválján (FISE) amatőr kategóriában tudásszinttől függetlenül bárki elindulhat.
Kofák a piramisban
40 éve, 1977. augusztus 18-án adták át a Fehérvári úti vásárcsarnokot. A Halmos György tervei alapján épült, közel 8000 m2 alapterületű, piramis alakú csarnokban széles választék és alacsony árak várták a dél-budai városrész lakóit.
Újbuda megvédi a lakóit
Újbuda önkormányzata csak olyan beruházást engedélyez, amelyik figyelembe veszi a területen lakók érdekeit, és növeli az ott lévő ingatlanok értékét – hangsúlyozta a Takács Viktor főépítész a Buda Gardens tervezett beruházása kapcsán.
Régi idők új köntösben - 30 éves a Szomszédok teleregény
Szeptember 3-án nagyszabású fesztivállal ünnepli Újbuda a kultikus teleregény, a Szomszédok indulását. A jubileumi ünnepség a teleregény forgatási helyszínén, Gazdagréten lesz. A rendezvényhez szeptember 2-án kapcsolódó Halászléfőző Verseny ugyancsak a Gazdagréti és Rétkerülő útak közötti parkban lesz. A kétnapos fesztivál programjai ingyenesek.
Lakossági riasztóberendezések éves ellenőrzése
Augusztus 21-25. között tartja a lakossági riasztóberendezések éves felülvizsgálatát a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága . Az ellenőrzés morgató próbával jár.
Hétfőtől korlátozzák a Műegyetem rakpart forgalmát
A tervezettnél négy nappal később, augusztus 14-én lépnek csak életbe a Műegyetem rakpart Bertalan Lajos utca és a Petőfi hídi le- és felhajtók közötti szakasz, valamint a fel- és lehajtók komplex felújításához kapcsolódó forgalomkorlátozások. Lezárnak a forgalom elől a Műegyetem rakparton irányonként egy-egy sávot, valamint a Petőfi híd északi le- és felhajtóját. Hétfőtől a Műegyetem teljes felújítandó szakaszán tilos lesz parkolni, a felújítás várhatóan december 10-ig tart.
Ismét nyírják a füvet az 1-es vonalán
A FŐKERT Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy augusztus 12-én és 13-án 0.00 óra és 3.30 óra között az 1-es és 3-as villamos alábbiakban felsorolt füves pályaszakaszain kaszálási munkálatokat végez, ami esetenként akadályozhatja a forgalmat.
Hollai Antal apátra emlékeztek Albertfalván
Megtelt az albertfalvi plébániatemplom július 29-én este, a Hollai Antal pápai káplán, címzetes apát, esperes, plébános halálának harmadik évfordulóján tartott szentmisén. A mise után bemutatták az Antal atya elmélkedéseiből szerkesztett könyvet.
Életről szóló mesekönyvet kaptak a táborozók Kamaraerdőn
Sándor Kata társadalomismereti mesekönyvét kapták a Kamaraerdei napközis tábor lakói. Az adományozás az Erdők Uniója – Közösségi Tudat Fejlődését Segítő Alapítványhoz köthető; a könyv mellé színezőt és zsírkrétát is kaptak a gyerekek.
Fizikus emléktábláját avatták a Gellért-hegyen
Emléktábla került Kiss Árpád Károly születésének 75. évfordulója alkalmából a Gombocz Zoltán utca 18-as számú társasház falára. A neves fizikus 2011-ben bekövetkezett haláláig élt az épületben.
Távhőfelújítási munkálatok augusztus 1-től
A Budafoki úton a Kruspér utca és a Bertalan Lajos utca között várhatóan október 31-ig végzik a távhőfelújítást. Változások lesznek a forgalmi rendben.
Hollai Antal atyára emlékeznek Albertfalván
Halálának 3. évfordulóján szentmise keretében emlékezik Hollai Antal pápai káplán, c. apát, esperes, plébánosra az Albertfalvi Plébánia közössége. A július 29-én, szombat este 6 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa az idén ezüstmisés Dr. Válóczy József teológiatanár, Budafok-Felsőváros-i plébános, a szentbeszédet Dr. Pákozdi István pápai káplán, érseki tanácsos, főiskolai tanár fogja mondani.
Szerdán ponthatárváró buli Újbudán
Budapesten és több vidéki egyetemvárosban is koncertekkel várják a 2017-es felvételi ponthatárait.
Újbudán 145 ezer forint körüli a lakásbérleti díj
Egy hét alatt 5 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ahol átlagosan 150 ezer forintos díjjal indul az albérletszezon.
A kamaraerdei nyári táborban járt a miniszter
Idén is ellátogatott Kamaraerdőre a nyári napközis táborba Simicskó István honvédelmi miniszter. A látogatás idején az állami fenntartású újbudai általános iskolák diákjai vakációztak az ifjúsági park területén.
Zöld sziget pályázat a zöldfelület fenntartásáért
Újbuda Önkormányzata 2017-ben is Zöld Sziget pályázatot hirdetett; a Környezetvédelmi Alapból 3 millió forinttal támogatná a lakók, társasházak és lakóközösségek közös zöldfelület megújítását. A támogatásra augusztus 15-éig lehet pályázni, az elbírálás időpontja augusztus 21.
Folytatódik az Albert sétány közösségi tervezése
Lezárult a júniusban indult kérdőívezés, amelyhez csaknem 300 válaszadó összesen több mint 2300 véleménnyel és ötlettel járult hozzá. A tervezés folytatódik, legközelebb július 22-én 10-16 órak között várják a környékbelieket a Vidám Vidék játszótéren, a Mazsola játszótéren és a Nyírfaliget játszótéren, hogy megvitassák a terület jövőjét. - Jöjjön el, és hívja el szomszédait is, hogy minél többen részt vehessünk a párbeszédben - kérik a szervezők.
Egyirányú lesz a Tétényi köz a Bartók Béla út felé
A 2017. július 24-én életbe lépő változás célja a forgalombiztonság növelése. A forgalmi rend átalakítása a forgalomtechnikai kezelő hozzájárulásával történik.
29. Halászléfőző verseny - Várjuk a csapatok jelentkezését!
Idén szeptember 2-án, szombaton lesz a Halászléfőző verseny Gazdagréten. A szervezők a tavalyi év mintájára idén is kiegészítő programokkal várja a csapatokat és az érdeklődőket a szokásos helyen, a Gazdagréti út és a Rétkerülő út közötti parkban. A főzőversenyre augusztus 31-én délig lehet regisztrálni.
Vízosztás kedden
Az éjszakai viharokat forró órák követték – ismét vizet osztott a Prizma a járókelőknek.
Egyre több család választja Újbudát otthonául
Az elsődleges szempont a játszóterek közelsége, de sokat számít a városrész intézményi háttere, amely a családok megsegítését tűzte ki célul. Az életkezdési támogatás mértéke Újbudán a legmagasabb a fővárosi kerületek között, egyre népszerűbb az Újbudai Babaköszöntő Csomag is.
Szobor az acélszerkezet-építés iskolateremtő professzorának emlékére
Halász Ottó születésének 90. évfordulóját ünnepelték kollégái, barátai és tisztelői a Műegyetemen.
80 éves a Budaörsi Reptér
1937. június 20-án több tízezer ember volt kíváncsi az ország új, nemzetközi repülőterének avatására. Az esemény nyolcvanadik évfordulóján tartott ünnepséget a Goldtimer Alapítvány által felújított veterán repülőgépek kötelékrepülése fokozta.
Befejezett útépítések a kerületben
A májusban elvégzett munkálatokról számolt be lapunknak az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. út- és közműépítő divíziója. Az önkormányzat tulajdonában lévő társaság folyamatosan figyeli a hibákat és hajtja végre az útkarbantartási munkákat a kerületben.