Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 9. kedd, Ádám

Még aznap elkapták a betörőt

Augusztus 5-én, a hajnali órákban bejelentést kaptunk, hogy a
Gazdagréti úton egy férfi megkísérelt betörni egy lakóházba, de az ott élők mozgását észlelve a helyszínről elmenekült.
A szemtanútól kapott személyleírás alapján a szolgálatban lévő kollégák a környező utcákat átvizsgálták, ahol egy gépkocsiban elrejtőzve találtak egy férfit, aki gyanúsan viselkedett.

Autótolvajt fogtak a Neszmélyi úton

Augusztus 9-én, a kerületi rendőrkapitányság járőrei
ellenőrizni akartak egy Fiat gépkocsit, de a vezetője menekülni
kezdett. A menekülés során a gépkocsival a Neszmélyi úton egy kerítésbe rohant, ahol kollégáim elfogták.

Az újbudai pálosoknak segítettek a közterületesek

2010. augusztus 2-án nyitották meg a Gellért-hegyi Sziklakápolna új fogadóközpontját. Az esemény előkészítésében az Újbuda Közterület-felügyelet is részt vett. A hajléktalanokat kellett másik, kevésbé látogatott és még kevésbé szakrális helyre átirányítani. Bátor Botond, pálos tartományfőnököt kérdeztük a Sziklakápolna átalakulásáról, a hajléktalanokról és az Újbuda Közterület-felügyelettel kialakult együttmükődésről. - Hogyan változott a Sziklatemplom élete a látogatóközpont megnyitásával? Több-e a vendég, a belépő hozza vagy inkább viszi a vendégeket?

Információs táblák a szelektív gyűjtőszigetek mellett

Újbudán a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellé információs táblák kerültek. Örök kérdés, hogy mit hova lehet és mit hova nem lehet dobni közvetlenül; ezek mostantól a gyűjtőszigetek mellett találhatóak a 11. kerületben.

Kubai utcabált rendeztek a kerületben

Vérpezsdítő karibi ritmusok, salsa táncosok és széles mosolyú kubai zenészek szórakoztatták egész este azokat az újbudaiakat, akik az Allee bevásárlóközpont oldalában megrendezett salsa utcabálra látogattak el. A Habana Son Club és a Quinteto Cubano világszerte ismert zenekarok egy nyári este erejéig Magyarországra hozták a varázslatos vidék életörömmel átitatott hangulatát.

Megtámadott egy nőt, fogdosta, 3 nap múlva elítélték

Július 26-án, az éjszakai órákban, a XI. kerületiRendőrkapitányság járőreit a Zsobolya utcában egy ijedt hölgyleintette.A hölgy elmondta, hogy pár perccel azelőtt az Ulászló utcában ment,amikor hátulról egy férfi a nyakánál fogva megragadta, majd elkezdte őt fogdosni a szabad kezével és erőteljesen lihegett.

Elindult a Bűnmegelőzési Klub

Az önkormányzat nyár elején indította el a kerületi időseknek szóló bűnmegelőzési előadássorozatát, néhány héttel ezelőtt pedig Újbuda rendőrkapitánya tartott eligazítást nyugalmazott rendőröknek szomszédsági tanácsadói feladataikról. A Bűnmegelőzési Klub első találkozóján már minden érintett szereplő részt vett, így a nyugdíjasok és ex rendőrök a Kék Fényből ismert Szabó László társaságában vitathatták meg az áldozattá válás elkerülésének módszereit.

Csillagszem eheti vendége: 100 Folk Celsius

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más-más együttessel vagy zenésszel beszélget Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten a 100 Folk Celsius volt a műsorvezető vendége.

Felújításra szed pénzt a csaló!

Lakossági bejelentés alapján szeretnénk tájékoztatni a XI. kerületi lakosokat, hogy trükkös csalók járják az utcákat.
A XI. kerületben jelenleg 8 helyen zajlik járdafelújítás, egészen október végéig. A leleményes csaló(k) ezt kihasználva, a Strabag cég képviselőjeként mutatkozik be és tesz ajánlatot a gépkocsibeállók javítására, felújítására, amiért 20.000 Ft előleget kér a munkálatok megkezdésére. Ezek után ismételten jelentkeznek, de már telefonon, hogy az előleget elkérjék.

Megújul a Füvészkert

Meleg nyári napokon érdemes megnézni ELTE Természettudományi Karának botanikus kertjét, közismert nevén a Füvészkertet, amelyet 900 millió forintos Európai Uniós Project keretében újítanak meg 2015-ig.

60+ Médiaműhely: Ajándék Frankfurtból

1991-ben Horst Wellmann úr kapta meg kerületünk díszpolgári oklevelét - a kerület fejlesztéséért. Szerettem volna bemutatni Önöknek Wellman urat, de több hónapos munkám ellenére sem tudtam felvenni a kapcsolatot családjával. Wellmann úr már sajnos nem él, egykori cége is megszűnt. Bezárt a Petzval utcai Wega öntöde.

Szegény, szegény Újbuda

Sokat olvasni mostanában Újbudáról. Vagyis inkább Újbuda politikai életéről, bár ez sem pontos, mert én itt nem nagyon érzékelek politikai életet, inkább úgy fogalmaznék, hogy arról hallani, mit csinálnak a különböző pártok helyi politikusai. AZ olvasói levél részletei ITT!

Nagytakarítás a több éve bezárt Budai Parkszínpadon

Újbuda Önkormányzata, mely évek óta szeretné átvenni a Budai Parkszínpad és a Feneketlen tó tulajdonjogát és kezelését a Fővárostól, hogy végre valóban a családok számára élvezhető, tiszta közparkot és tavat alakíthasson ki, nem várt tovább a jelenlegi tűrhetetlen állapot megszüntetésével. A Budai Parkszínpad 1500m²-es területén a bezárása óta több év alatt felgyülemlett közel 200m³ szemetet, sittet és gazt, az Újbuda Prizmával együttműködve nagyszabású takarítási akció keretében számolja fel.

Civilek az alkotmányról

A Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület kezdeményezte, hogy a Civil Összefogás Fórum segítségével induljon el egy közös munka, amely a lokálpatrióták aktivizálásával, az önkormányzatok bevonásával országos szinten lehetőséget biztosít az alkotmánnyal kapcsolatos véleményformálásra, hiszen ez egyike legalapvetőbb demokratikus jogainknak. Részletek ITT!

Adománygyűjtés az árvízkárosultaknak az Újbuda Közösségi Portál szervezésében

Az elmúlt hónapokban a sorozatos esőzések és áradások következtében számos vidéki városban házak tucatjai kerültek víz alá - így az ott lakók élete egyik napról a másikra hirtelen ellehetetlenült. Az Újbuda Közösségi Portál (www.ujbudaportal.hu) együttérezve a rászorulókkal úgy döntött, hogy saját eszközeivel megpróbálja mozgósítani a kerület lakóit, és adománygyűjtő akciót indított el.

A Csillagszem eheti vendége: Csézy

Az Újbuda TV-ben heti rendszerességgel más-más együttessel vagy zenésszel beszélget Kiss Zoltán Zero, a Karthago együttes basszusgitárosa Csillagszem című műsorában. Ezen a héten Csézy volt a műsorvezető vendége.

Úton a hőségben

A 30-35 fokos nappali hőmérséklet nemcsak az embereket, de a járműveket is megterheli, ezért az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közleményt adott ki. Az ÁAK azt javasolja, a rendkívüli forróságban az autósok csak kifogástalan műszaki állapotú járművekkel és ha lehet, teli tankkal induljanak útra.

Tévhitek, szabályok és statisztikák - a netes társkeresésről

A világhálón való társkeresés előnyt jelenthet az örökös időhiányban szenvedőknek, a bátortalanabbaknak, azoknak, akik nem járnak társaságba és a munkahely-lakás viszonylatában ingázóknak is, akik ezáltal gyakrabban tudnak egy-egy találkozót megszervezni. Itt az emberek időben és térben rugalmasan, bármikor kapcsolatba léphetnek az oldalakon regisztrált tagokkal.

Vajjal, margarinnal is szelektáljunk?

A gyártó cégek kötelesek feltüntetni termék transz-zsír összetevőit. A margarint eredetileg pulykák hizlalásához fejlesztették ki. Mikor az a pulykák halálát okozta, az emberek, akik a kutatásra szánt, befektetett pénzüket vissza akarták kapni, összedugták a fejüket.

Oldalak