Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. csütörtök, Mihály

újoncok

Újoncok a rendőrségen  

Húsz frissen végzett rendészeti szakközépiskolás rendőr tette le az esküt az újbudai Rendőrkapitányság avatóünnepségén. Az évek óta súlyos létszámhiánnyal küzdő kerületi kapitányság most végre fellélegezhet. A vezetőségnek a Közrendvédelmi Osztályhoz kerülő újoncokért azonban továbbra is meg kell harcolniuk, hiszen az eddig jellemző elvándorlást elkerülendő, élhetőbb körülményeket biztosítanának számos vidékről érkező fiatlanak.