Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. hétfő, Hella

sport

Bajnoki döntőben a MAFC  

Bajnoki döntőben a MAFC

Két mérkőzést is játszott a múlt héten a MAFC csapata, a férfi kosárlabda másodosztályban. Először a másik bajnokesélyes Bonyhádot fogadták, majd a TF-hez látogattak Dinnyés Attila tanítványai. A végeredmények alapján bajnoki döntőbe jutott az újbudai csapat. A MAFC játékosai legközelebb pénteken lépnek pályára, Törökbálinton.

Készülnek a Budai XI-es triatlonisták az Ironmanre  

Készülnek a Budai XI-es triatlonisták az Ironmanre

Gőzerővel folyik a felkészülés az augusztusi Ironman 70,3 triatlonversenyre. A féltávú, azaz 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21,1 kilométer futásból álló versenyt részben a Kopaszi-gátra szervezi az amerikai World Triathlon Corporation.

Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen  
 

Rekordszámú résztvevő az Eötvös 5 futóversenyen
A Lágymányosi Eötvös Napok keretein belül huszonhatodik alkalommal rendezték meg az 5vös 5km futóversenyt. A résztvevők - a hagyományoknak megfelelően - délután 5 óra 5 perckor rajtoltak az ELTE Lágymányosi Campusnál.

Nyuszis Ovi Olimpia  

Nyuszis Ovi Olimpia
Idén is megrendezték a Nyuszis Ovi Olimpiát a Gabányi László Sportcsarnokban, április 30-án. A rendezvényen 14 óvoda gyermekei vettek részt, az apróságokat sorversenyekkel, játékos mozgáskoordinációt elősegítő gyakorlatokkal, valamint sok-sok ajándékkal várták.

Hárompontos siker a Gabányiban  

Hárompontos siker a Gabányiban
Teltházzal ünnepelték a kosárlabdázást a Gabányi László Sportcsarnokban. A második Dobd a kosárra! című sportprogram újbudai fináléjára ötszáz kosarazó gyermek és szurkoló érkezett. A versenyt végül egy újbudai csapat, a Grosics Gyula Sportiskola kosarasai nyerték. A hangulat felejthetetlen volt a Hauszmann Alajos utcában.

Remek hangulatú meccsen botlott a MAFC  

Vavra András
Az év egyik legjobb színvonalú mérkőzését játszotta a két fiatal és egyaránt homogénnek tekinthető budapesti gárda, a MAFC és a TF csapata. A mérkőzés nem csak a lokális harc, hanem a korábban a MAFC-nál éveket eltöltő Merim Mehmedovics TF-edző jelenléte miatt is komoly presztízsharcnak volt várható. Telt ház volt a Gabányiban és a hangulat is méltó volt a derbi szintjéhez.

Sport: nyíltnap volt a Kánai úton  

Sport: nyíltnap volt a Kánai úton
Fitness és squas nyílt napot tartottak a Sport11 Szabadidőközpontban április 26-án, a Kánai úton. Az esemény bemutató óráin bárki kipróbálhatta a különböző mozgásformákat és a fallabdaversenybe is bekapcsolódhatott. A 60 év felettieket fittball torna, a kicsiket gyermek zumba várta. A sportos programok mellett állapotfelmérésekkel, életmód és sportági tanácsadással, valamint gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket.

Ismét utcára hívják a kerékpárosokat  

Ismét utcára hívják a kerékpárosokat

Elindult a Bringázz a Munkába! idei tavaszi kampánya. A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együtt indította el a kerékpározást népszerűsítő, 13. Bringázz a Munkába! (BAM) programot. A nyitórendezvény a Föld napjához kapcsolódik, a kampány április 22. és május 30. között tart.

Vivicittá: amikor a Margitsziget is bedugul  

Vivicittá: amikor a Margitsziget is bedugul

Újbudaiak is remekeltek a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, amely rekorddal vonult be a hazai sporttörténelembe. A tavasz hagyományosan legvonzóbb szabadidős eseményére több mint 20 ezren neveztek, amivel az idei volt minden idők legnagyobb létszámú budapesti Vivicittája.

Sportos Csütörtök volt a Grosicsban  
 

Sportos Csütörtök volt a Grosicsban
A Grosics Gyula Sport Általános Iskola adott helyet a Sportos Csütörtöknek. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kezdeményezésének célja, hogy a közismert Torkos Csütörtökkel ellentétben ezúttal egészségünkért, fittségünkért tegyünk valamit. Az iskolai sportnaphoz több sztár is csatlakozott.

Pályázati felhívás 2014

A pályázat célja: vissza nem térítendő támogatásban részesíteni a kerületi székhellyel rendelkező sportszervezeteket

OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa a Nyékiben  

OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa a Nyékiben

Hétvégén a Nyékiben fogadja az OSC Újbuda az ország egyik legjobb vízilabda csapatát. Az OSC Újbuda-Szolnoki Dózsa mérkőzésre szombat este 7 órakor kerül sor.

Keleti alapszakasz győztes a MAFC  
 

Mintegy háromszáz néző látogatott ki a kosárlabda örökrangadójára, a MAFC – Bp. Honvéd mérkőzésre. A másodosztály alapszakaszának zárófordulójában a nézők remek hangulatot varázsoltak a Gabányi László Sportcsarnokba, a MAFC pedig meg is hálálta a szurkolást, míg a vendégek elaludták a rajtot.

Nemzetközi Curling verseny Kamaraerdőn  

Nemzetközi Curling verseny Kamaraerdőn

A hétvégén rendezték meg a Nemzetközi Curling Vegyes-páros Kupát az ország egyetlen hivatalos curling csarnokában Kamaraerdőn. Bizonyára kevesen gondolnák, hogy a jeges sportágban Magyarország a világ 10 legjobb nemzete között van. A világ élmezőnyét felvonultató bajnokságon a magyar páros is jól szerepelt.

Oldalak