Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. vasárnap, Vendel

sport

Címvédés az Alumni kupán  

December 18-án hatodik alkalommal rendezték meg az ELTE sporttelepén az Alumni Alapítvány, az ELTE Sportiroda és a BEAC által szervezett, hagyományos Alumni Kupát. Az egykori hallgatókat összefogó, baráti hangulatú futballtornát idén is az NSZK csapata nyerte.

Bisztritsányi most lesz igazán válogatott  

Január 10-én kezdődik a belgrádi olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokság. Az OSC 28 éves kapusa és három mezőnyjátékos bekerült a versenyre utazó csapatba. Bisztritsányi Dávidnak ez lesz élete első felnőtt világversenye, de már kétszer nyert Universiadét, és már junior világbajnok is volt – áll a vlv interjújában.

Ingyen korcsolyázhatnak a kerületiek  

December 6-án adták át a kerület jégpályáját az Allee Bevásárlóközpont mögött, a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola udvarán, a Kőrösi József utca 1-3-ban. A téli időszak egyik kedvenc programja az újbudaiaknak ingyenesen elérhető.

Sportolni együtt az igazi  

Téli Oviolimpiát rendezett az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a Gabányi László Sportcsarnokban december 3-án. A kerületi sorversenyre tizennégy óvodából tíz-tíz gyermek érkezett.

Ismét országos siker az Újbudai Kyokushin Karatésoknál  

Idén tizenkét újbudai versenyző vett részt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet Utánpótlás Magyar Bajnokságán november 14-én. Ugyanezen a napon a váci II. Hinomoto kupán két újbudai versenyző ért el dobogós helyezést.

Jól szerepeltek a Koroibosz RSE karatésai Törökországban  

Hatalmasat lépett előre a Koroibosz RSE, miután a karate egyesület több versenyzője is szerepelt egy törökországi világversenyen októberben, amelyen 28 ország 1500 versenyzője vett részt. A WSF stílus Világ Kupa és Európa bajnokság nívós és elismert megmérettetés a küzdősportok világában.

Városrészek közötti futás  

Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezte meg a Kerület Napjához kötődő Városrészek közötti futóversenyt november 14-én az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. Idén Kelenvölgy bizonyult a legaktívabb Városrésznek.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Állásbörze Újbudán  

A VEKOP “Út a munkaerőpiacra” kiemelt projekt keretében állásbörzét rendezett Budapest Főváros Kormányhivatalának Foglalkoztatási Főosztálya, az Újbuda Prizma Nonprofit Kft., valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az önkormányzat tanácstermében október 4-én.