OSC-Eger mérkőzés lesz a Magyar Kupa elődöntőjében
A hétfői sorsolás szerint a címvédő Szolnok a Szegeddel, míg a tavaly finalista OSC a házigazda Egerrel mérkőzik meg a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
A hétfői sorsolás szerint a címvédő Szolnok a Szegeddel, míg a tavaly finalista OSC a házigazda Egerrel mérkőzik meg a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
Hatalmasat lépett előre a Koroibosz RSE, miután a karate egyesület több versenyzője is szerepelt egy törökországi világversenyen októberben, amelyen 28 ország 1500 versenyzője vett részt. A WSF stílus Világ Kupa és Európa bajnokság nívós és elismert megmérettetés a küzdősportok világában.
Kerületi sportolókat is kitüntettek az „Év egyetemi sportolója” díjjal november 19-én a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség ünnepségén (MEFS). A díjazottak között több mint kéttucatnyi világbajnok van.
Lenyűgöző koreográfiával rukkoltak elő az ELTE-BEAC cheerleader edzői, Kovácsik Rita és Miklós Mátyás, november 7-ei, franciaországi szereplésük során.
Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezte meg a Kerület Napjához kötődő Városrészek közötti futóversenyt november 14-én az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. Idén Kelenvölgy bizonyult a legaktívabb Városrésznek.
A Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) és a Főváros közösen tüntette ki az előző tanév legsportosabb fővárosi közép- és általános iskoláit. Ezeknek az intézményeknek a tanulói szerepeltek legeredményesebben a diákolimpiai versenyeken. A legsportosabb 40 iskola közé tartozik az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola valamint a Ciszterci Szent Imre Gimnázium is.
Csaknem száz diáknak és felkészítőiknek adták át a Papp László Ösztöndíjat, illetve jutalmazták a diákolimpián elért eredményeiket a Kerület Hete alkalmából. Az ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester a kerület sportéletét méltatta, Simicskó István országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter pedig a kormányzati szándékot emelte ki.
Emelt fővel távozott Szolnokról az A-Híd OSC Újbuda vízilabdacsapata, amely valódi center nélkül játszott a Bajnokok Ligája második fordulójában. A november 11-i mérkőzést a legnagyobb rivális Szolnok nyerte 8-7-re.
Kitűnően teljesítettek az idei versenyszezonban a Budai XI. SE Triatlonistái. A Tóth Zsófia és Sáthy István által szerzett korosztályos bajnoki győzelmekkel évek óta tartják a magasra emelt színvonalat. Emellett az ország különböző pontjain - Tiszaújvárosban, Balatonfüreden, Szombathelyen, Fadd-Domboriban Balassagyarmaton - képviselték Újbudát és tértek haza érmekkel.
Háromszoros világbajnok lett november 7-én az újbudai Rock and Magic sportegyesület akrobatikus rock and roll junior lányformációs csapat az oroszországi Kazanyban. A Party Girls formáció ezzel minden idők legjobb junior lány nagyformációja lett.
Elsőprő győzelmet aratott a Kondorosi úti uszodában november 4-én este Újbuda vizilabdacsapata. Az OSC a KSI csapata ellen játszott az országos bajnokság hatodik fordulójában.
A Tüskecsarnokba „költözött” a MAC Budapest csapata, itt játssza MOL ligás mérkőzéseit.
Ezen a héten két bajnoki mérkőzést is játszik Újbuda vízilabdacsapata.
A magyar férfi vízilabda-bajnokság három elitalakulata, a Szolnok, az OSC és az Eger elkerüli egymást a Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek sorsolását hétfőn tartották a sportági szövetségnél.
A szavazás eredménye