Szomszédolás: Helytörténeti séta a farkasréti temetőben
Helytörténeti séta a Farkasréti temetőben. Időpont: 2012. október 13. 10 óra. Indulás a Farkasréti temető főbejáratától.
Helytörténeti séta a Farkasréti temetőben. Időpont: 2012. október 13. 10 óra. Indulás a Farkasréti temető főbejáratától.
Cirkusz, nosztalgia villamos, zenés-táncos programok, korhű jelmezek és egy új sütemény recept. Augusztus utolsó hétvégéjén az Újbudai Kulturális Városközpont Gárdonyi téri helyszínén - a Hadik Kávéház mellett - lehetünk részesei egy időutazásnak, ahol felidézhetjük a boldog békeidők hangulatát.
Az önsegítés és a kölcsönös bizalomban rejlő értékek kiaknázása a célja annak az intézkedésnek, mellyel egy, sérült embereknek vagy sérült embereket nevelő családoknak kialakított közösségi otthont hoznak létre. A passzívház technológiával megvalósuló közösségi otthonhoz Újbuda Önkormányzata ajánlotta fel egy harminc millió forint értékű telek használati jogát Őrmezőn.
Tíz évvel ezelőtt egy városrész úgy döntött: saját ünnepet szervez, ahol a lakosság együtt szórakozhat, mint egy nagy család. Az elmúlt években a rendezvény egyre népszerűbb lett, egyre több igényt szolgál ki, családias jellegét mégis megtartotta. Idén szeptember 17-én került sor Őrmező ünnepére, ahol közös főzés, Kutyajó fesztivál, és rengeteg színes program tarkította az eseményt.
A tánc európai nagyasszonya, Roboz Ágnes balettmester volt az Albertfalvi Közösségi Ház Pódiumestjeinek legutóbbi vendége. A világ leghíresebb balett iskoláit megjárt művész az életéről szóló film levetítése után beszélgetett a közönséggel, és izgalmas történetekkel kápráztatta el az albertfalviakat.
Valentin nap előestéjén indult útjára a Hadik Kávéházban az a havi rendszerességgel megjelenő műsorsorozat, amely a XI. kerület neves művészeit hivatott bemutatni. A "Nézzünk Farkas szemet" elnevezésű vidám beszélgetős műsort a szervezők sok humorral, zenés-táncos bemutatókkal, prózával és vetítésekkel teszik színessé. A kezdeményezés célja, hogy a Hadikban igazi nosztalgikus kávéházi hangulat honosodjon meg.
A Kelenvölgyi Közösségi Ház izgalmas, kísérletező színházi előadásnak adott otthont. A frissen alakult társulat a koncertet és a színházi előadást házasította össze, a szerelmi történet közben pedig éles társadalomkritikának lehetünk tanúi.
Melyik hölgy ne vágyna egy kis kényeztetésre? Amikor kizárhatja a mindennapok gondját és csak a testi-lelki harmóniájával foglalkozhat? És ha ezért még fizetni sem kell, az maga a női paradicsom. A Bikás dombra látogató hölgyek örömére a szervezők ezúttal egy wellness szigetet is varázsolnak a helyszínre, ahol masszázzsal, sminkkel, testfestéssel, alakformáló- és fényterápiás kezeléssel, és sok más szolgáltatással várják a látogatókat.
A Lehet Más a Politika (LMP) nemrég kőrisfákat ültetett a Fehérvári úti piaccal szemben lévő területen. A párt 15. választókerületének jelöltje Jávor Benedek és az aktivisták közösen helyezték el a csemetéket a kerületben, amellyel a szervezet a zöldebb és élhetőbb Budapestért és Újbudáért emelt szót.
A XI. kerületi Önkormányzat 2008 novemberétől házi komposztálási programot indított a kerület lakói és intézmények számára, az FKF Zrt. és az OBI támogatásával, valamint a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) szakmai közreműködésével. Összesen 600 komposztálókeretet osztottak ki ingyen, ehhez kapcsolódóan a Humusz-házban bemutató előadások, és telefonos tanácsadás is volt.
Szentimrevárosi Közösségi Napok 2008. Szeptember 17-20.