Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. hétfő, Melinda, Vivien

Patrióták a Gazdaságért és Közjóért Egyesület

A Patrióták csak ámulnak és bámulnak  

Minap arról hallottunk és olvastunk, hogy a kerületi Zöld Pardon szórakozóhely hosszú évek óta jogtalanul több területet használ, mint amit bérel. Ez, mint ahogy állítják, akár milliárdos költségvetési hiányt jelenthez az önkormányzati büdzsében. Másnap meglepve értesülünk arról, hogy a Gazdagréti Nyugdíjasház lakóinak ha az épületben lévő társalgót akarják használni, napi 350 Ft/fő bérleti díjat kell a jövőben fizetni, mert a kerületi költségvetés az ingyenességet nem tudja már finanszírozni.

Patrióták a gazdaság megmentéséért  

A Patrióták a gazdaságért és közjóért Egyesület nevéből adódóan a honi gazdaság súlyos helyzetén kíván változtatni a civil társadalom erejét mozgósítva. A politikától mentesen működő szervezet elnöke Újbuda polgármesterénél járt, hogy bemutassa munkájukat, és felkérje őt, vállaljanak részt az egyesület céljaiból.