Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

pályázat

Pályázati lehetőség Újbudai sportszervezeteknek  

Vissza nem térítendő támogatásban részesíti az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. azokat a kerületi székhellyel rendelkező sportszervezeteket, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető verseny-, és szabadidős sporttevékenységet, testedzési alkalmat biztosítanak a kerület lakossága számára.

Civil szervezeteket támogat az áruházlánc  

A nemzetközi „Auchan az Ifjúságért Alapítvány” 20 éves fennállása alkalmából pályázatot hirdet a Magyar Adományozói Fórum és az Ökotárs Alapítvány közreműködésével magyarországi civil szervezetek számára. Az „Együtt az ifjúságért!” pályázati program keretén belül 20 pályázó összesen 170 ezer euró támogatást nyerhet el.

Itt a közösségi falfelületek megújítására kiírt pályázat  

Iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és szülői, baráti vagy lakóközösségek is jelentkezhetnek szerdától a Let's Colour Településszépítő Egyesület országos pályázatára, amelyen 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket, professzionális designterveket, valamint a teljes önkéntes munka koordinálását lehet megnyerni.

Design aukció a Bartók Béla Boulevard-on  

Design kiállítást, majd a formabontó tárgyakból aukciót szerveznek Buda kulturális és szellemi központjában az ELEVEN Tavasz program keretében. A május 6-8 közötti összművészeti fesztiválon 11 neves művész vállalkozik arra, hogy a Bartók Béla Boulevard valamennyi „portáját” annak szellemiségéhez, hangulatához igazodva feldobja.

Szájápolás az idei Gyerek ARC témája  

A szájápolás témáját feldolgozó rajzokat, képregényeket várnak idén a 8. Gyere Arc pályázat kiírói a 6 és 14 év közötti diákoktól április 15-ig.

Új pályázati lehetőség műszakiaknak  

Műegyetemi kutatók és hallgatók pályázhatnak kutatási projektjeik vagy TDK-pályaművük következtetéseinek és kérdésfelvetéseinek szélesebb körű népszerűsítésére.

Sas-hegy, Sas-hegy, de csodás  

Az elkövetkező években – külső pénzügyi források hiányában – elsősorban az újbudaiak tehetnek sokat a Sas-hegy szépségének megőrzéséért.

Felhívás parkoló üzemeltetésére  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának tulajdonában lévő, Gazdagréti és Őrmezei parkolók üzemeltetésére 2016. március 1. napjától 2017. február 28. napjáig tartó határozott időtartamra.

Újra indul a „Sas-hegy Barát Kert” pályázat  

Idén is lehet indulni a Sas-hegy környezetvédelmi értékeinek védelme és természeti kincseinek megőrzése érdekében tavaly indított nyílt pályázaton. Több olyan nyertest is díjazhatnak, aki ingatlanja területén őshonos fajokat telepít vagy szaporít, illetve akadályozza az invazív növények terjedését.

Spin Off: világmegváltó tervek, egyedi találmányok fiatal vállalkozóktól  

Laktózérzékenyek által fogyasztható zöldségkrém, sebességmérő vitorlásokhoz, orvosok kézfertőtlenítését ellenőrző szkenner és rezgést kiszűrő tenyérnyi kamera – ezeket az innovatív találmányokat fejlesztették tovább a startup vállalkozások Újbuda Önkormányzata jóvoltából idén, az elnyert pályázati támogatásból.

Oldalak