Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

kereszténység

Az adventi koszorú és a várakozás időszaka

Ősi pogány hagyomány szerint a zöld koszorú az örökkévalóságot jelképezte. A megtörhetetlen varázserőt. A régi emberek hittek a boszorkányokban, az ártó szellemekben, s ebből az időből származik a varázskör gondolata, ami szerint az minden rossztól megvédi őket. A koszorú szalmából, fűzfavesszőből, fenyőágakból készült, s vörös és arany szalagokat fontak bele. A zöld a termést, az arany a fényt, a piros pedig az életet szimbolizálta. Úgy gondolták, hogy a szent kör minden gonosz ártó szellemet elűz a háztól, ám idővel feledésbe merült ez a pogány hagyomány.

Elmélyült adventi várakozást!  

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25.) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Ebben az évben Advent első vasárnapja tehát november 28-a. Másképpen leírva Szent András apostol napjához (november 30) legközelebb eső vasárnap.

Idén két hónapig tart a farsang  

Elkezdődött a farsang időszaka, amely minden évben vízkereszttől tart hamvazószerdát megelőző keddig. 2019-ben ez a nap március 6-ra esik.

Gyógyítani a szeretet erejével  

Szentimreváros egyik színes pontja a Dr. Batthyány-Strattmann László Orvos-kör Egyesület. Tevékenységének középpontjában a keresztény hitre alapozott egészségvédelem, a rászoruló embertársak felkarolása és a szakmai-lelki önképzés áll.

A népszavazásról tartottak előadást a Szent Imre Gimnáziumban  

A kényszerbetelepítés elleni népszavazás volt a témája egy a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott előadásnak szeptember 19-én. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője meghívására Schöpflin György Európai Parlamenti képviselő egyebek mellett arról beszélt, milyen hatással lehet a népszavazás eredménye hazánkra és Európára.

Ünnepélyesen is megerősítették a Szent II. János Pál Iskolaközpont új nevét  

Nagyszabású névadó ünnepséget tartottak az egykori Szent Benedek Iskolaközpontban november 6-án, amely szeptember óta Szent II. János Pál Iskolaközpont néven működik. A szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálta, majd a liturgia végén áldást osztott a pápa vérereklyéjével, amit az oltárasztal ereklyetartójában helyeztek el.

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra  

Még lehet jelentkezni a keresztény önkéntes akcióra

Közös összefogásra hívja a fiatalokat a három történelmi keresztény egyház azzal a céllal, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetért. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház 72 óra nevű projektje egy kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akció, melynek ideje október 8-11. között lesz.

Húsvéti készülődés  

Húsvéti készülődés

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. Ez a legrégibb keresztény ünnep, egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. Ekkor ér véget a negyven napig tartó böjt, a hústól tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

Keresztet állított a Jobbik  
 

A Móricz Zsigmond körtéren átutazók mostantól egy hatalmas keresztet láthatnak az egyik aluljáró kijárat tövében. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az adventi időszak kezdetén országszerte fakereszteket állít a köztereken, hogy felhívja a figyelmet a karácsony valódi üzenetére.