Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 29. hétfő, Taksony

Albertfalvi Piac

Sikeres volt a muskátli vásár  

A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy volt az érdeklődés az újbudai muskátli vásár iránt. Száz forintért ugyanis három tő virágot vihettek haza, akik április 22-én ellátogattak valamelyik kerületi árusítóhelyre.

Népi játszóház az Albertfalvi piacon  

2013. április 6-án szombaton 9 és 13 óra között minden érdeklődőt szeretettel vár az Összefogás Újbudáért Egyesület, valamint Nagyné Antal Anikó és Farkas Krisztina önkormányzati képviselők az Albertfalvi Piacon (Fehérvári út 213.) egy új, szezonális rendezvényre.

Szőlőkóstolás Albertfalván!  

Az Összefogás Újbudáért Egyesület mindenkit szeretettel vár szeptember 10-én 9– 14 óra között az Albertfalvi Piacon tartandó hússütéssel egybekötött szőlőkóstolásra!

LEGFRISSEBB
×

Elszabadult beruházások  

VABA lakópark a Bikás park mellett

Újbuda Önkormányzata szigorú feltételekhez köti, mi és hogyan épülhet a kelenföldi városközpont meglévő épülete helyére, mégis politikai jellegű hangulatkeltés folyik a beruházás ellen. A tiltakozók eközben szó nélkül hagyják azokat a jelentős építkezéseket, amelyeknél a kormány felmentést adott az építési szabályzat alól, és elvette a lehetőséget az önkormányzattól, hogy a helyiek érdekeit képviselje.