Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Mediterrán nyár a Sas-hegyen

Idén nyáron több nyomós érv is szól amellett, hogy kilátogassunk a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területre. A lélegzetelállítóan szép kilátást nyújtó park nemcsak évszakonként, de az üzemeltetők szerint minden hónapban más arcát mutatja nekünk, felújított látogatóparkja pedig kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes időtöltést ígér. A számos látnivalóval kecsegtető Sas-hegy a nyáron meghosszabbított nyitva tartással vár minden érdeklődőt.

A budai oldal kivételes gyöngyszemeként számon tartott Sas-hegyi természetvédelmi területet ma már korántsem nevezhetjük egyszerű kilátónak. A terület rendezésére 2008-ban uniós forrásból került sor, melynek során a látogatóparkot nemcsak felújították, de egy interaktív kiállítást is kialakítottak benne. A gyerekek titkos csapóajtók és kis ablakok felnyitogatásával, valamint egy digitális tábla segítségével játékosan tanulhatják meg, milyen élőlényekkel találkozhatnak a hegyen, és hogyan óvhatják meg a természet értékeit.

Nem is csoda hát, hogy a Sas-hegyen minden évszakban egymást váltják az óvodás és általános iskolás csoportok, akiknek a legizgalmasabb szórakozást a szakvezetéssel kiegészített 45 perces tanösvény túra jelenti. A kisdiákok a séta előtt nyolc perces természetfilmet néznek meg a hegy élővilágáról, majd néhány perccel később már a gyakorlatban fedezhetik fel a madarak, gyíkok, rágcsálók és rovarok rejtekhelyeit. Ha a gyerekeknek szerencséjük van, akár szembe is találkozhatnak a hegy címerállatával, a Pannon gyíkkal – számol be a hegy titkairól a látogatóközpont vezetője, Kremlicsán János. Ezt a Kárpát-medencében őshonos gyíkfajt ugyanis itt, a Sas-hegyen fedezték fel először. A szakember tájékoztatása szerint a 30 hektáros terület élővilága a tévhitekkel ellentétben igen gazdag, pókfaunájából például eddig 275 fajt sikerült azonosítani.

A túrán persze korra való tekintet nélkül bárki részt vehet, és megtapasztalhatja a hegy különleges adottságait, amely részben annak is köszönhető, hogy az elmúlt 500 ezer év éghajlatváltozásai mind nyomot hagytak a területen. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kezelése alatt álló természetvédelmi terület - melynek zöld kilátójából nyáron láthatjuk a legtisztábban a fővárost - az újbudaiak körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Tavaly a mozgássérült szervezetek tagjai innen nézhették végig az augusztus huszadikai tűzijátékot, de a Sas-hegy adott otthont tavasszal az Urbitális Majális egyik programjának is. A látogatópark vezetősége ezért úgy döntött, meghosszabbítja nyitva tartását, hogy a látogatók egy könnyű nyáresti séta keretében az esti panorámát is megcsodálhassák a kilátóponton. A parkba így augusztus 31-ig minden nap este 8 óráig lehet jegyet váltani, és csak 10 órakor kell elhagyni a területet.

T.D. - ÚjbudaTV (2010. 07. 30.)