Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Mérsékelnünk kell a válság hatásait

A politika romantikus korszaka lezárult - vallja Molnár Gyula. A polgármesterrel készített interjút itt olvashatják el.

- Világgazdasági válság van. Hogyan hat ez ránk, magyarokra, újbudaiakra?

Magyarország jövője szempontjából ez az esztendő talán a legfontosabb évünk lesz a rendszerváltás óta. Szomorú, hogy egy világválság kell ahhoz, hogy rádöbbenjen az ország, hogy az "egy-lépés-előre", majd "egy-lépés-vissza" valójában egy helyben toporgást jelent, még akkor is, ha a politikai táborok ezt két külön győzelemként ünneplik. Mindennél előre valóbb nemzeti érdekünk, hogy megtaláljuk azokat a területeket, ahol a különböző erők az ország érdekeit saját politikai céljaik fölé helyezve képesek együttműködni. A gazdasági válság okozta sokk ezt a folyamatot katalizátorként segítheti azzal, hogy nyilvánvalóvá teszi, Magyarországnak határozott döntésekre van szüksége. Ha korábban gondolhatta valaki, hogy fájdalommentes, apró, néha oldalazó lépésekkel is célhoz érhetünk, ma ezt már senki sem hiheti. Nem szabad azt gondolnunk, hogy felettünk és helyettünk majd meg fogják oldani a problémáinkat. Segítségre is csak akkor számíthatunk, ha mi magunk is mindent megteszünk. Ám ez a világot megrázó válság sem dönthet bennünket depresszióba, és nem szabad feladni céljainkat, álmainkat. Meg kell védenünk a házunk táját, és meg kell próbálnunk elvégezni kitűzött feladatainkat a mostohább körülmények közepette is.

Önkormányzatunk, városunk legnagyobb feladata most az, hogy fenntartsuk a működőképességet, és eközben nem szabad letérnünk arról a fejlődési pályáról, amelyen az utóbbi néhány évben elindultunk. A válság nem jelenti azt, hogy feje tetejére állt a világ, csak kisebb a döntéshozók és testületek mozgástere és nagyobb a döntéseik felelőssége. Felfelé ívelő időszakban könnyebb a városvezetők dolga is, mert több eszköz és erőforrás áll a rendelkezésükre a folyamatok menetközbeni korrekciójára, a váratlan helyzetek kezelésére. Recesszióban mutatkozik meg élesen, hogy a korábbi időszak döntései előrelátóak, megfontoltak voltak-e, a kitűzött célok reális alapokra vagy vágyakra épültek.

- Újbuda polgármestereként milyen rendkívüli intézkedéseket tervez?

Ha ismeretlen úton haladunk, nem lehet hirtelen mozdulatokkal kormányozni az autót. Nem ilyenkor kell kipróbálni az új vezetéstechnikánkat, új megoldásokat, és egyelőre úgy látszik, hogy nincs is szükség vészforgatókönyvekre.

Újbuda városvezetése az elmúlt években óvatos, konzervatív gazdálkodást folytatott, programjaink, beruházásaink nem haladtak túl a költségvetések szabta józan kereteken, ezért a 2009-es évben sem szűkítik rendkívüli kötelezettségek a mozgásterünket. Újbudának már van érvényes költségvetése: képviselő-testületünk a fővárosi kerületek közül elsőként fogadta el azt. Mégpedig egy olyan költségvetést, amely igazodik a helyzethez. Talán lehetne kritizálni, hogy a költségvetésünk nem tesz éles irányváltásokat, nem tartalmaz idén látványos új beruházásokat, és nem változtattunk gyökeresen a kerületi fenntartású intézmények finanszírozási modelljén sem, de éppen ezzel garantálja, biztosítja a működőképességet és a kerület szolid fejlődését. Takarékos, szolidáris és jövőközpontú költségvetést fogadott el a képviselő-testület.

- Mit jelent az, hogy szolidáris a költségvetés?

Mindannyiunkat, akik Magyarországon, Budapesten élünk érintenek a nyugdíjakra, az adókra vonatkozó döntések. Polgármesterként az egyik legfontosabb feladatnak tartom, hogy lehetőségeink szerint mérsékeljük a válság hatásait itt, Újbudán, legalább azokon a területeken, amelyekre az Önkormányzatnak közvetlen befolyása van. Ebben a szellemben helyeztük át az idei költségvetés hangsúlyait úgy, hogy több pénz jusson azoknak, akik Újbuda lakosai számára a legfontosabb munkákat végzik, a tanároknak, pedagógusoknak, az egészségügy dolgozóinak. A közalkalmazotti cafetéria keretét 260 millió forinttal emeltük, ami azt jelenti, hogy ebben a kerületben minden egyes közalkalmazott 85 000 forinttal többel gazdálkodhat idén.

Bár a javadalmazásokat megpróbáljuk szinten tartani, a másik oldalon a takarékosság jegyében szigorúan csökkentjük a hivatali kiadásokat, legyen ez taxiköltség, irodai eszközök, újságmegrendelés, gépjármű- vagy telefonhasználat, és a külső megbízásokra fordított összegeket is korlátoztuk. A költségvetésünk azonban azt is lehetővé teszi, hogy ne kelljen változtatnunk azon a szokásunkon, hogy sok feladatot elsők között végzünk el a városban vagy az országban. Hozzáférhetővé tesszük a méhnyakrák elleni oltást, azaz a 12-13 éves korosztályban megfinanszírozzuk azt. Erre több mint 300 millió forintot terveztünk a költségvetésünkből.

- Ez a takarékosabb költségvetési szemlélet hogyan befolyásolja a kerület fejlesztési programját?

A takarékoskodás, a költségcsökkentés rendkívül fontos alapelve 2009-es gazdálkodásunknak, de nem szabad összetéveszteni a feltétel nélküli kiadáscsökkentéssel. A korábbi autós hasonlattal élve, takarékosság az, ha lassabb tempóval haladva csökkentem a benzinfogyasztást, vagy ha nem feltétlenül kell Debrecenbe utaznom, akkor telefonon intézem el az ügyet. Az nem spórolás, ha kevés benzint töltök az autóba, és ezért Szolnoknál kifogy a tank. Újbudának szüksége van a fejlesztésekre, mégha az eddiginél is megfontoltabb, mérsékeltebb mértékben is.

Ebben az évben 1,8 millárd forint értékben tervezünk fejlesztéseket, és a tavalyról áthúzódó projektekkel együtt fejlesztési kiadásaink elérik a 2,3 milliárd forintot. Ez a szám megegyezik a költségvetésben tervezett vagyonértékesítés összegével, és ez korántsem véletlen. Az önkormányzati vagyonértékesítésből befolyó összeget automatikusan a kerületi fejlesztésekre fordítjuk, és nem működési kiadásokra költjük. Ezt azért kell kiemelnünk, mert ellenzéki képviselőink előszeretettel használják hozzászólásaikban az értékteremtő vagyongazdálkodás helyett a sokkal sajtóképesebb vagyonfelélés kifejezést.

- Mennyire tartható az az irány, amely az ön eddigi, hétéves polgármesterségére jellemző?

Egy polgármesternek, aki elsősorban városvezető és csak másodsorban politikus, az a dolga, hogy a gazdasági-politikai zavarok közepette is döntéseket készítsen elő és megfontolt döntéseket hozzon. Nemcsak a személyes tapasztalataim, de a közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy céljainkat, a város, Újbuda érdekében tett lépéseinket az emberek többsége visszaigazolja. Érzékelem az emberek támogatását, így nincs okunk gyökeres irányváltoztatásra. Újbudai vagyok, jól ismerem a város és a település problémáit, és azt is tudom, hogy az emberek olyan működést várnak el az Önkormányzattól, amelyben jól látható célok és biztos kapaszkodók vannak.

A magyar önkormányzati rendszer persze alapvető átalakításra szorulna, sok a közigazgatási szisztémából származó működési probléma, ellentmondás, és további tartalékok már nem nagyon vannak benne. Politikusként és a TÖOSZ elnökeként is szorgalmazom a rendszer áramvonalasítását, megújítását, de Újbuda polgármestereként az a munkám, hogy a meglévő rendszerből próbáljam a lehető legtöbbet kihozni.

- Ha nem a kiadások, hanem a tartalom felől közelítünk, mely területek lesznek a célkeresztben?

Három olyan kiemelt programunk van, amelyeket annyira fontosnak ítéltünk, hogy nevet is kaptak.

  • Az Új rend Újbudán program,
  • a Zöld Újbuda koncepció és
  • a 60+ projekt.

Új rend Újbudán

Április elején összehangolt akciósorozatot kezdünk a kerületi rendőrséggel, a közterület- felügyelettel, a polgárőrökkel és kerületi önkéntesekkel. Azt szeretnénk elérni, hogy Újbuda rendezettebb város legyen, a tavaszi nagytakarítás a közterületeken is érezhető legyen mind eredeti, mind átvitt értelemben. Rendet szeretnénk a játszótereken, ahol a dohányzást is megtiltanánk, korlátoznánk a sok kerületi lakos életét megkeserítő, éjszaka is alkoholt árusító üzletek tevékenységét és nyitva tartását, szigorítjuk a kerületi zajrendeletet. Ez a csomag alkalmas arra, hogy a közterületek rendjét legalább szabálysértés szintjén számon lehessen kérni. Dönteni fogunk a térfigyelőkamera-rendszer teljes kiépítéséről. Ez nem lesz készen egy év alatt, de 2009-ben el fogunk jutni oda, hogy a kerület 70%-át látják a kamerák.

Felállítunk egy bűnmegelőzési centrumot, ahol a 112- es számhoz hasonlóan működtetünk egy saját telefonvonalat 24 órás szolgálattal. A polgároknak önkormányzati, rendészeti típusú ügyekben tanácsot adnak, intézkednek, vagy továbbítják az illetékeseknek a problémát. Parlamenti képviselőként sokat küzdöttem az önkormányzati rendőrségért, de sajnos eddig sikertelenül. Ennek ellenére meg kell próbálnunk a rendőrség számára kicsi, de az itt élő emberek számára fontos ügyeket - ilyenek például a közterületi szabálysértések - egyre inkább saját rendészeti megoldásainkkal kezelni.

Az Új rend Újbudán csomagnak a harmadik és talán legfontosabb eleme, hogy áprilistól olyan összehangolt rendőrségi akciót kezdünk el, amelyben markánsan fellépünk a rendbontó hajléktalanokkal, a koldulással, az illegális árusítással és az illegális szeméttel kapcsolatban. Tudom, hogy ezek érzékeny és sokat vitatott problémák, de polgármesterként azt gondolom, hogy a kerület lakóinak is joga van a nyugodt élethez, és kötelességünk cselekedni, és humánus megoldásokat választva meg kell oldani a helyzetet.

Zöld Újbuda

Napjaink talán legfontosabb globális kérdése az egészséges, természetes környezet fenntartása, megőrzése. Az Újbudán zajló és induló fejlesztésekben a zöld szempontot sokkal markánsabban fogjuk érvényesíteni. Úgy gondolom, hogy nekünk, városlakóknak és az őket képviselő döntéshozóknak kell meghatároznunk, hogy milyen környezeti, életminőségi feltételek teljesítését várjuk el a kerületi fejlesztésektől, fejlesztőktől. Ezért kezdeményezem az Újbudai Zöld Tanács létrehozását, ahol szakmai és civil szervezetek kontrolljával hoznák meg a környezetvédelemmel kapcsolatos döntéseket.

A mai közterület- felügyelet bázisán létrehozandó Zöldkommandó a közterületek, parkok állapotával foglalkozna, és a kiemelt zöld felületeink karbantartását ellenőrizné és fellépne a rongálókkal szemben. A hivatalokban szétszórtan dolgozó, környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó szakembereket összevonjuk, és a jegyző irányítása alatt májustól összehangoltan fognak dolgozni.

A szelektív gyűjtést folytatjuk a kerületben, de több sziget telepítésére nincs szükség. A házankénti szelektív gyűjtés támogatása lesz a következő évi feladatunk.

Itt az idő, hogy meghonosítsuk az alternatív energiahasználatot Újbudán, de legalább vizsgáljuk meg a lehetőségeit. A Polgármesteri Hivatal tetején napkollektorok vannak, az áram egy részét már ebből nyerjük. Ennek a tényleges megtérülése 8-9 esztendő, ami egy intézménynél vállalható idő, a családi háztartásokban még nem. Nyolcvanmilliós céltartalékot állítottunk be a költségvetésbe, és vállaljuk, hogy minden egyes városrészben különböző alternatív energiafelhasználási típusokban egy mintául szolgáló kísérletet támogatunk. Ha a lakóközösség úgy dönt, hogy belevág, mi segítünk, referenciamunkának tekintjük, a környéken lakók pedig megnézhetik, és az ő tapasztalataik alapján eldönthetik, hogy vállalják-e a hosszú távú megtérülést, vagy sem.

Idősbarát Újbuda: a 60+ program

Ez kiemelt feladat és kiemelt felelősség. Kiemelt feladat, mert a legnépesebb lakosságcsoportról van szó, akik nem tudnak már saját erőből sorsukon jelentősen javítani, szükségük van külső segítségre. Ráadásul a válságidőszakok a kevésbé aktív korosztálynak különösen nagy nehézséget okoznak, tehát kiemelt felelőséggel kell fordulnunk feléjük.

Mi nem kizárólag szociális ügyként tekintjük ezt, hanem egy új típusú aktivitás megteremtésének a lehetőségét látjuk. Örülök, hogy már eddig is sokan csatlakoztak, és több mint négyezren váltották ki az újbudai 60+ kártyát. A csomagban van vásárlási kedvezmény is, az elfogadó üzletek számát folyamatosan bővítjük, de sokkal fontosabb az új közösségek létrehozása, a meglévők fejlesztése. Igazán megindító, amikor látom az interneten futó párbeszédeket, jelzéseket, hogy micsoda energia és kreativitás van ebben a korosztályban.

- Tavaly áprilisban az SZDSZ-ből átült képviselő miatt patthelyzet alakult ki. Mi az azóta eltelt időszak tanulsága?

Messzebbről kezdem. Mindaz, amit eddig elmondtam, az akkor, 2008 áprilisában meghirdetett Újbudai minimum elemeinek megvalósulását jelenti. Azt látom, hogy ezekben az ügyekben a két politikai oldal között sikerült egyetértést találnunk. Mindenki úgy látja, ezekre a projektekre szükség van. Így meg kell kérdeznem: milyen politikai akadálya van annak, hogy az árnyékunkat átlépve állapodjunk meg abban, hogy mi az, amit ciklusokon átívelően, a politikától függetlenül meg lehet csinálni? Ha az kell, nevezzük máshogy a projekteket, ha kell, kezdeményezze más. Nekem nem az kell, hogy a nevemhez kötődjön egy-egy intézkedés, hanem az, hogy megvalósuljon. Ki kellene törnünk ebből a súlyos átokból, ami a magyar politikát már évek óta sújtja. A politika abba az állapotába jutott, hogy ma már a jó ügyeket sem lehet egyetértési alapon megvalósítani. Ha egy ember életkörülményei megváltoznak, az első reakciója mindig a tiltakozás. Mindenkiben nagyon erős a fenntartás a változásokkal kapcsolatban. Nagyon nehéz úgy dönteni, ha valaki az utca egyirányúsításával kapcsolatban lekommunistázza a döntéshozókat.

A politika romantikus korszaka lezárult Magyarországon. Nagyon erős az érdekharc, és kevés az esély, hogy emberi hangon, józan érvek alapján képesek legyenek döntéseket előkészíteni. Én ezt a tényt nem tudom elfogadni. A patthelyzet sem tartalmi kérdés, hanem esély a politikai egyeztetésre. Azt kell mondjam, hogy ezzel a lehetőséggel senki nem élt a polgármestert nem támogató képviselők közül. Hatalomtechnikai kérdésnek, pozíciók elfoglalásaként fogták fel ezt a helyzetet. Ebben az sem érv, hogyha valakik azt kommunikálják, hogy nem volt egyeztetési lehetőség. Szerintem egyetlen ilyen lehetőség is alkalmas lehet arra, hogy ha valakinek van más, jobb javaslata, azt felvillantsa.

- Az elmondottak fényében ismét megkérdezem: hogyan látja az elkövetkezendő időszakot az ország szempontjából?

Nekünk magyaroknak abban kell különbözni a többi néptől - amit az évszázadok már bizonyítottak -, hogy ilyenkor kell a legjobban összetartanunk. Ilyen helyzetben kell olyan kreatív megoldásokat találnunk, amelyek a társadalom tűrőképességének határán belül kezelik a kialakult helyzetet. Én személy szerint nem szívesen támogatnék olyan megoldásokat, amelyek csak és kizárólag további terheket rónak azokra, akik például egy fizetésből élnek, akik már befejezték az aktív életüket, nyugdíjasok vagy a közszférában foglalkoztatottak. E mögé egy lényegesen nagyobb társadalmi összefogás kell. Túl kell jutni azokon a lázas időszakokon, amikor néhány politikusnak a saját személyes ambíciója határozza meg egy-egy kérdésben az állásfoglalását. Összefogás, együttműködés kell, hogy Magyarország megerősödjön.