Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. hétfő, Melinda, Vivien

Jeszenszky Géza Újbudán tartott előadást

Nemzetközi kritikát kaptunk a gáz miatt.

A történész, akinek annak idején Antall József volt az osztályfőnöke, majd kormányában külügyminiszteri funkciót töltött be, elég időt töltött el az Egyesült Államokban diákként, tanárként, majd diplomataként ahhoz, hogy teljes képet kapjon a világ viszonyainak alakulásáról. Jeszenszky Géza, az MDF alapító tagja most is épp egy USA-beli konferenciáról tért haza, ahol elsőként azt érzékelhette, a hatalmi viszonyok megváltoztak.

Az amerikai elemzők és Közép-Európa szakértők találkozóján megemlítették - mivel Kína és India egyre jelentősebb gazdasági erőt képvisel, az Európai Unió hol erősödik, hol gyengül, az USA pedig nehézségekkel küzd - Közép-Európa szerepe felértékelődött Amerika szemében is, mint szövetséges.

A diplomata elmondta, hosszas viták folynak arról, hogy Oroszország fenyegeti-e energiamonopóliumával, vagy az esetleges gazdasági behatolásával Közép-Európát, vagy a kapcsolat előnyös is lehet. A történész hozzátette, a jelek szerint a kormány rosszul döntött, amikor az orosz "kék áramlat" gázvezeték mellett tette le a voksát, hiszen a konferencián többen dezertőrnek nevezték Magyarországot.

A szakértők szerint amellett, hogy a kormányzat döntésével veszélyeztet más szállítási útvonalakat, az USA és az EU Magyarországban - Szerbiával, Bulgáriával és Szlovákiával együtt - az orosz politika keleti bástyáját látja. A kritika és a nemzetközi helyzet következményeként a volt külügyminiszter úgy látja, fokozott jelentősége lesz annak, hogy hazánk milyen kapcsolatokat ápol majd szomszédaival, a NATO-val, az USA-val és az EU-val.

A nemzetközi találkozón azt is hangsúlyozták, Európa-szerte kívánalom, hogy erős legyen az "Atlanti szolidaritás", azaz hogy az európai országok dolgozzanak össze, és együtt segítsék az EU politikáját és működését. Jeszenszky Géza hozzátette, fontos látnunk, hogy az energiakérdés nemcsak a gázról szól. Újra át kell értékelni forrásainkat.

Az ország energiaellátásának függését számos módon lehet csökkenteni, ilyenek az alternatív energiaforrások, mint a szél, a víz, a nap, vagy a bioüzemanyag. Az atomenergia azonban megkerülhetetlen - jelentette ki a volt külügyminiszter. Jeszenszky elmondta, számos ország újra az atomenergiához nyúl teljesítménye, olcsósága és tisztasága miatt. Paksot is fejleszteni kell - jegyezte meg - a balesetek pedig arra figyelmeztetnek minket, hogy nagy odafigyeléssel bánjunk az atomenergiával.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 05. 05.)