Mint ahogy az ÉS beszámolt róla, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítanak néhány ifjú szocialistát, akik formálisan működő egyesületeket, illetve társadalmi szervezeteket hoztak létre. Tevékenységük lényege a különböző minisztériumi pályázatok pénzügyi támogatásainak elnyerése, amelyek költségelszámolását fiktív számlákkal igazolták. Az eddig kiutalt, jogosulatlanul felhasznált pénzmennyiség meghaladja a hatvanmillió forintot. A nyomozati vallomások alapján az ügy középpontjában az exhonatya Zuschlag János, az ifjú szocialisták elnökhelyettese, a párt kiskunhalasi szervezetének elnöke és az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnöke áll, aki tagadja az ellene felhozott vádakat, és elmondása szerint a bonyolult ügynek vannak fideszes szálai is. Gyanúsított még az ügyben többek között Krausz Csaba újbudai szocialista képviselő és Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal fővárosi elnöke.
Az IDF helyi szervezete a helyi politikai közélet megtisztítása érdekében úgy ítéli meg, hogy a Zuschlag-ügyben gyanúsítottként meghallgatott, önkormányzati képviselőnek, aki a vagyonnyilatkozatot vizsgáló és összeférhetetlenségi bizottság elnöke is egyben, nincs helye a Képviselő-Testületben. Ez az érdeke Újbudának, az Önkormányzat vezetésének és fiatal demokráciánknak egyaránt.
Bár még nem dőlt el, hogy terheli-e büntetőjogi felelősség Krausz Csabát, így az ártatlanság vélelme megilleti, de a politikai felelősséget mindenképpen vállalnia kell.
Somogyi Bálint Márton, az IDF XI. Kerületi Szervezet elnöke, Bajkó-Sokoray István, az IDF XI. Kerületi Szervezet alelnöke (2007. 10. 16.)