Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 28. kedd, Emil, Csanád

Időközi választás decemberben

Az őszi önkormányzati választások alkalmával szavazategyenlőség alakult ki a helyi fideszes és szocialista jelölt között Újbuda 11-es számú egyéni választókerületében. Ennek alapján a választási bizottság időközi választást írt ki december 18-ra, melynek részleteiről, és a szavazás menetéről Filipsz Andrea jegyzőasszony tájékoztatott.

Újbuda jegyzője elmondta, a választási előkészületek során már lezajlott a jelöltállítás folyamata, melynek eredményeként a helyi választási bizottság négy képviselőjelöltet vett nyilvántartásba. Ennek értelmében Engehardt Évára (Jobbik), Görög Andrásra (MSZP), Kolesár Gergelyre (LMP) vagy Szaniszló Krisztiánra (Fidesz-KDNP) voksolhatnak a választásra jogosultak. A szavazásra december 18-án a 11-es számú egyéni választókerületben a 68-74 számú szavazókörben kerül sor reggel 6-18 óra között. A jelölő szervezetek december 6-án 16 óráig delegálhatnak tagokat a szavazatszámláló bizottságba. A jegyzői tájékoztatás szerint az időközi választás alkalmával nincs lehetőség igazolási kérelemmel szavazni, és csak azok tehetik le voksukat, akik a 68-74. számú szavazókörben állandó lakcímmel rendelkeznek. Mozgóurna kérésére azonban ezúttal is lehetőség lesz. Ennek igényét december 17-én pénteken 16 óráig a helyi választási irodánál lehet írásban kérni, de a választás napján, Aranyvasárnap előtti szombaton közvetlenül a szavazókörökben is lehetőség nyílik mozgóurna igénylésére.