Független jelölt
16. választókerület jelöltje: dr. Czirmes György
Az IMF-Világbank felhívására a választásokon résztvevő, meghatározó, bal - és jobboldali politikai erők 2010.02.12-14-én vállalták az elkövetkezendő évekre, további lakossági megszorítások bevezetését.
Ajánlócédulák leadása:
A 00 36 30 9 324 458-as mobil az 1 3 550 408 - as városi telefonon vagy a cclint.49@t-online.hue-mailon történő értesítést követően a megbeszélés szerint-beleértve a lakáson történő átvételt is.
Bemutatkozás:
Az 5o-es korosztályhoz tartozom, családos vagyok-2 felnőtt gyermekkel- és kb 3o éve ügyvédként dolgozom. Politikával eddig nem foglalkoztam. A választókerülethez az un. Egérúti perekkel kötődöm, kb. 1997-98 óta. Továbbá egyik kezdeményezője vagyok a médiában ismertté vált banki próba- és közérdekű pereknek is.
Több és a választókörzetben lakó ügyfelem ösztönzésére vállalnám a jelöltséget, amennyiben arra érdemesnek tartanak. Vállalnám azért is, mert felháborítónak tartom, ami ebben az országban kb. 20 éve folyik.
Elképzeléseimet, az alábbiakban ismertetném:
Közérdekű ügyek:
Mivel az IMF-Világbank követelésére a nagy pártok a jövőre vonatkozóan is vállalták a további lakossági megszorításokat, bármelyikre is szavazunk, az életkörülményeink tovább fognak romlani. Ez mindaddig így lesz, amíg a jelenlegi formában megválasztott képviselők nem a lakosság érdekeit fogják képviselni.
Ezen a képviselők visszahívhatósága bevezetésével lehet változtatni akár a 4 éves ciklus lejárta előtt is-, ha nem megválasztóik érdekeit képviselik-
A választási rendszer leegyszerűsítésével csupán a 176 választási körzetben megválasztott egyéni képviselő maradna a parlamentben, és senki sem lehetne két ciklusnál tovább képviselő.
A fentieket ugyan a jelenlegi választás során nem lehet már megvalósítani, de a 16. választókörzet vagy a 17. választókerület lehetne az úttörő, a nem pártdelegát független - képviselője megválasztásával.
Az életszínvonal azonnali megemelésének lehetősége, többletforrás bevonása nélkül:
A jelenlegi képviselők legalább 2/3-a-képviselősége mellett szaktanácsadó a bankoknál vagy a multiknál, vagy más érdekcoportoknál. Ezért nem várható el tőlük, hogy olyan törvényeket alkossanak, amelyek az ő érdekeik ellen szólnak. A bankok, a multik, stb. érdekei ellentétesek a lakosság érdekeivel. A jelenlegi helyzet, amely az elmúlt 2o év alatt kialakult ezt bizonyítja.
Pedig a törvények egyszerű és gyors megváltoztatásával az átlag életszínvonal kb. egyharmadával növelhető lenne, az árak ésszerű szintre történő csökkentésével:
A közüzemi díjak csökkentése:
A víz-gáz-villany, stb. mostani fogyasztói ára a szakértők szerint- kb. 4o-5o%-os nyereséget tartalmaz. A nyereség 6-lo%-osra történő visszaszorításával, 2o-3o%-os árcsökkentés lenne elérhető.
(A szakértők szerint az ország területe alatt 4-5 olyan nagy gázmező található, amelyből az ország teljes gázfogyasztása-ingyen- vagy önköltségi áron több száz éven keresztül biztosítható lenne, vagy értékesítésével, az olajtermelő országok bevételi szintjét érhetnénk el. Ezek egyike a makói gázmező, amelynek kiárusításáról már hallottunk. A bevétel 16%.ért a külföldi cég termelheti ki 99 éven keresztül)
A kereskedelmi-szolgáltatói-vállalkozói felesleges közvetítői lánc kiiktatása, a multik kiváltságainak megszüntetése:
A kereskedelmi-szolgáltatói-vállalkozói folyamatokban-a termelő és a fogyasztó közé indokolatlanul beékelődő közvetítők kiiktatásával, a ruházat az élelmezés, az egészségügy, stb. árai ugyancsak 2o-3o%-al csökkenthetőek lennének.
A multik kedvezményei megszüntetése ugyancsak évente több száz milliárdos megtakarítást jelenhet.
Az üzemanyag árának csökkentése:
Az üzemanyagárak-kb. 3oo.-Ft/l- több mint felét az adótartalom tesz ki. Gazdaságilag indokolatlan az ilyen magas adótartam, továbbá az állami bürokráciát elkényelmesíti, és nem ösztönzi takarékosságra, mert ezt a mértékű elvonást ésszerű indok nélkül egyszerű hatalmi szóval biztosítja. Közismert az üzemanyagárnak az élet szinte minden területére kiható drágító hatása. A mostani adótartamról kb - 160.-Ft/l- a kb. 4o-5o.-Ft/l-re történő csökkentésével, az árak 5-lo%-os általános csökkenése lenne elérhető. (Ez jelenleg kb. 180-190.-Ft/l üzemanyagárat jelentene.)
A bankok visszaszorítása, a károsultak kártérítése:
Az országban jelenleg megkötött kb. 1.7 Millió lakás-és autó hitelszerződésből, a Bp. XI. 16-os Választókerületre kb. 3.5oo lakáshitel és kb 1.400 autóhitel esik.
Az előrejelzések szerint a hitelek legalább 4o%-a 3-4 hónapon belül bedől. Ez a választókerületben kb. 1.200- 1.300 lakásvégrehajtást és kb. 6-700 autóárverezést jelent.
A pártok programjában nem látom annak nyomát, hogy a parlamentben azonnal végetvetnének a bankok egyoldalú szerződésmódosítási lehetőségének, amely sok probléma okozója. (beleértve a külföldi adósságot is) Könnyen előfordulhat, hogy most akire szavaz, éppen az lesz, aki a lakását vagy autóját hagyni fogja elárvereztetni, mert nem vállalja a törvény bankokkal szembeni módosítását.
A mostani parlament utolsó döntései egyikével, nem hogy megszüntette volna a bankok egyoldalú szerződésmódosítási jogát, hanem még a törvényből kiiktatta azt az egyetlen lehetőséget is, hogy amennyiben a bank előre nem tájékoztatja az adóst nem becsüli meg a költségek jövőbeni alakulását - úgy a szerződés semmis és a feltételek az adóssal újratárgyalandók.
Az új parlamentben indítványozni kell a bankok egyoldalú szerződésmódosítása lehetőségének megszüntetését és a mértéktelen banki túlkapások adósáldozatai tekintetében a bankok kártérítésre kötelezését. (A magyarországi bankok éves össz.nyeresége kb 4oo Milliárd Ft, amelyet a teljesíthetetlenül megemelt törlesztőrészletek miatti törvénysértő szerződésfelmondásokkal és a tervezett több tíz vagy százezres lakásárverésekkel még meg is akarnak többszörözni.)
Spórolás az állam pénzével, a bevételek növelése:
Az állam éves bevétele kb. 13-14.000 Milliárd Ft.
- Ebből kifizetünk évente a külföldi adósság kamatára 1.200 Milliárd Ft-ot.
Véleményem szerint, már nagyon régóta jogtalanul fizetjük a kamatokat. A külföldi devizaadósság tekintetében a bankok az országgal szemben ugyanúgy jártak és járnak el, mint most a családokkal; Egyoldalúan emelték és emelik a kamatokat, így végtelenítve és kifizethetetlenné téve az adósságokat.
(A évi 1.200 Milliárd Ft itthonmaradása, minden családnak,- kb. 2.5 Millió család-, minden évben 4 - 5oo.ooo.-Ft tiszta bevételt jelentene. Eddig kb. 2o év telt el és minden család zsebéből-mai árakon számolva- kivettek 2o X 4-5oo.ooo Ft-ot= 8-10 Millió Ft)
- A rendszerváltás óta indokolatlanul tovább többszöröződött állami bürokrácia leépítésével- ahol a létszámon túl, a felesleges és ésszerűtlenül túlszabályozott közfeladatok leegyszerűsítése is szerepet játszhat- évente kb. további 4-5oo Milliárd Ft takarítható meg.
- A multik megadóztatásával évente további 3-4oo Milliárd Ft többletbevétel keletkezne.
- Az ésszerű mértékű és leegyszerűsített adózás bevezetése, a társadalom széles tömegeinek bevonása a gazdasági folyamatokba-kisvállalkozások- az állam bevételeinek további jelentős növekedésével és így az életszínvonal növekedésével járna.
- A rossz jogszabályok megváltoztatásával, a különböző és kijátszható segélyek, szociális támogatások, rokkantnyugdíjak, stb. rászorultsági elven történő újraszabályozásával, további 2-3oo Milliárd Ft spórolható meg és fordítható a köz javára.
A fentiek számításaim szerint a korábbiakban említett árcsökkentésekkel összeadva az életszínvonal további 2o-3o%-os emelkedését jelenthetné.
A munkanélküliség felszámolása:
A fentiekben kimutatott ésszerűsítéssel, bevételnöveléssel évente 2-3.ooo Milliárd Ft többletpénz állna rendelkezésre, anélkül, hogy az ország jövedelme növekedne:
A 6-7oo.ooo fő munkanélküli 2/3-a fizikai állományú.
Az ország elmaradt infrastruktúrájának kb. 10 év alatti fejlesztésével, továbbá az ipari, szolgáltató és mezőgazdasági kisvállalkozások felfuttatásával a munkanélküliség megszüntethető lenne.
- Az infrastruktúra területén Németország négyzethálós autópálya-rendszerét például véve pókhálószerű és a teljes országot lefedő autópályahálózat-3-3.5oo km + 6-8.oookm csatlakozó alsóbbrendű úthálózat kiépítése és fenntartása,
- A vidéki települések közműveinek kiépítése,
- A Duna-Tiszaköze elsivatagosodásának megállítására kb. 2-3. ooo km csatornahálózat létesítése, a nagyobb folyókon 150-200 víztározó kiépítése-jelentős részben fizikai munkaerő igénybevételével megszüntethetné a munkanélküliséget legalább 10-15 évre.
Ez évente a fentiekben kalkulált megtakarított összeg kb. felét 1.500 Milliárd Ft-ot venne igénybe.
A munkanélküliség felszámolása az életszínvonalat önmagában további kb. 15-20%-al emelné.
A polgárok biztonsága:
-A halálbüntetést a tetten ért szándékos emberölések esetében ideiglenesen vissza kell állítani.
- Átmenetileg statáriális eljárást kell bevezetni a szándékos súlyos testi sértésre vagy életellenes bűncselekmények a rablásra vagy nagyobb értékű lopás esetében.
- Gyorsított eljárást kell bevezetni a korrupció és a kábítószerrel kapcsolatos, továbbá az ifjúság elleni bűncselekménynek esetében és a büntetési tétel felsőhatárt kell figyelembe venni a büntetés kiszabásakor.
- Be kell vezetni a lincselés bűncselekménye tényállását és súlyosan történő büntethetőségét (Olaszliszka.)
Helyi ügyek.
Kártérítés a forgalom megemelkedése miatt, illetve az átmenő forgalom kitiltása az említett városrészből: (Egérút - Hadak .-Etele u- Hengermalom u.- Andor u. - és környéke)
Kártérítés:
A kb. 4oo perbenálló ingatlan tekintetében-amely per a forgalomnak a Lágymányosi híd átadásával történt ideterelése és a forgalom megtöbbszöröződése miatti az ingatlanok forgalmi értékében keletkezett értékcsökkenés miatt indult-jelenleg környezetvédelmi szakértői eljárás folyik, amely forgalomszámlálással, zaj és levegőszennyezés mérésével a közutakon illetve az egyes lakásokban történik, vagy fog történni. Az érintett környék egy kis része tekintetében már született környezetvédelmi szakvélemény, amely elmarasztaló az alperes fővárosi önkormányzatra tekintettel.
Az Andor utca többsávossá tételére történő építkezés feltehetően ebben az évben megtörténik, amely a forgalom megnövekedésével jár és amely érinti a felsorolt utcákat is.
A fentiek miatt a már perben álló ingatlanok esetében, amennyiben az eljárás az év végéig nem fejeződik be, úgy kiegészítő kártérítés lesz kérhető. Az eddig perben nem álló ingatlanok esetében lehetőség lesz a perekbe való becsatlakozásra.
A fentiektől függetlenül, amennyiben a városvezetés az ősszel változik, elvi lehetőség lesz minden érintett lakás- kb. 3-4.ooo db-esetében a békés peren kívüli megegyezésre a kártérítés tekintetében.
Az igazsághoz tartozik, hogy a jelenlegi városvezetés-Főváros-kb. 10 éve ígéri a kártérítést, ezzel szemben a bíróságokon erőteljesen tiltakozik minden ilyen döntés ellen.
Az igazsághoz tartozik, hogy a jelenlegi ellenzék több alkalommal kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlésben a kártérítés elindítását, de minden esetben leszavazták.
Az átmenő járműforgalom kitiltása:
Az eljárások során kiderült, hogy a megnövekedett forgalom 8o%-a átmenő forgalom. Az is kiderült, hogy a nevezett utcák és környéke leterheltségét két-két KRESZ tábla kihelyezésével meg lehetne szüntetni:
A Hengermalom u.-6-os u sarkára illetve a Hadak u.-Andor u sarkára, továbbá az Andor u 6-os u., illetve az Andor u.- Egérút sarkára kihelyezhető lenne a behajtani tilos kivéve célforgalom és tömegközlekedés-tábla.
Jelenleg ugyanis a Lágymányosi hídról lejövő forgalom a 6-os úton nagyobb mennyiségű lakás érintése nélkül eléri az MO-ás körgyűrűt és onnan vissza ugyancsak a 6-os úton megoldható az átmenő forgalom el- és vissza vezetése. Megjegyzendő, hogy a jelenlegi 6-os út bevezető szakasza szükség esetén kényelmesen és olcsón bővíthető lenne, mivel zömmel ipartelepet érint. (Az Andor utca bővítése helyett.)
A fenti lehetőség megléte miatt nem érthető, hogy miért kell a lakóövezetben szétteríteni a forgalmat.
A fentiek elérése céljából az Önök támogatásával -helyi népszavazással - kitiltható lenne a járműcsorda a lakóövezetekből.
Tisztelt Választó!
Ha kiakarja a szemétbe dobni az ajánlószelvényét, mert elege van az egészből, ne tegye!
Budapest, 2010.02. 15.
Tisztelettel
Dr Czirmes György