Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Dávid Ibolya a kerületben

Ésszerű és megvalósítható programok mentén értelmes párbeszédre van szükség.

A Magyar Demokrata Fórum, és az Ifjúsági Demokrata Fórum ismét közös beszélgetést szervezett a Bartók Béla úti irodában Újbudai Gondolatkör címmel. Az esemény vendége ezúttal Dávid Ibolya, az MDF elnöke volt, aki a populizmus kérdése mellett a jelenlegi belpolitikai helyzetről is beszélt.

Az elnökasszony rendszeresen részt vesz az MDF helyi szervezeteinek eseményein, mostani látogatását azonban nemcsak ezen szokása, de a szeptemberi tisztújítás, és a jelenlegi belpolitikai helyzet is indokolta.

A párt úgy gondolja, hogy a mostani gazdasági és politikai helyzet megoldásának kulcsa jelenleg 206 ember, azaz a kormánykoalíció kezében van. Elfogyott mindenféle bizalom és türelem Gyurcsány Ferenccel szemben, több érv is szól a távozása mellett - jelentette ki a politikus.

A Magyar Demokrata Fórum az előrehozott választások mellett voksol. Értelmes és hatékony kormányzásra van szükség az elkövetkezendő két évben is - mondta az elnökasszony. Nem hisz a kisebbségi kormányzás sikerében, hiszen annak hatékony működéséhez legalább egy év kemény felkészülésre lenne szükség.

Az adócsökkentést, valamint az egykulcsos adó bevezetését korábban az SZDSZ-szel egyetemben mindegyik ellenzéki párt támogatta. Az MDF megalkotta a Középosztály 13 pontját, amely az egykulcsos adózás bevezetéséről szól, majd nemrég egy négypárti egyeztetést kezdeményezett a témában. A politikus véleménye szerint az egykulcsos adózási rendszer nem a gazdagoknak szólna, hanem a nemzet gerincét jelentő középosztály helyzetét könnyítené meg.

Az MDF az elmúlt időben több más indítványt is benyújtott az Országgyűlés elé. A párt ugyanis kezdeményezi az örökösödési illeték, a haláladó és az árfolyamnyereség-adó eltörlését, illetve célul tűzte ki a tőkepiaci élénkítését, illetve a megtakarítások ösztönzését is.

A politika nem szerelem kérdése - fogalmazott Dávid Ibolya. A pártoknak egymás legyőzése helyett ésszerű programokat kellene megvalósítaniuk úgy, hogy közben az embereknek példát mutatnak viselkedésükkel - a parlament példát ad az országnak - tette hozzá. A közhangulatot azonban alapvetően nemcsak a politikusok viselkedése, de az emberek életminősége is meghatározza.

"Azokban az országokban - pl. Írországban is - ahol egy idő után elviselhetetlenné vált a szembenállás, a lövészárok-politika, egy idő után letették a bárdot és megnézték, hogy együtt mire képesek. Ez nem illúzió a részemről. Eljutottunk mi is oda, hogy most már le kellene tenni a bárdokat-kardokat, és ésszerű programok mentén kellene elindulni. Ehhez jó kiinduló pont az MDF Középosztály 13 Pontja, vagy akár az Adószabadság Programja, ami nem más, mint az előbbi folytatása." - zárta gondolatait az elnökasszony.

Huszák Nina - ÚJBUDA TV (2008. 04. 16.)