Az MDF 11. kerületi szervezete második alkalommal szervezett szemétszedési akciót a Feneketlen tónál. Fodor Vince alpolgármester elmondta, hogy sajnos másodszor is nagyon sok szemetet találtak a parkban.
Amire az első szemétszedés során is felhívták a lakosság figyelmét - miszerint ne hagyjunk szemetet magunk után - úgy tűnik csak pusztába kiáltott szó volt, pedig mennyivel jobb lenne tiszta, szép és kellemes környezetben sétálni a parkban.
Ha kell tízszer, ha kell akár húszszor is eljövünk, a céljuk az - tette hozzá - hogy az embereket szembesítsük azzal a helyzettel, amelyet saját maguk idéznek elő.
A politikus szerint a park gazda nélküli, hiszen a kerület nem kapta meg a tulajdonjogot. Ezzel az akcióval azt is érzékeltetni szeretnék, mi lenne ha a park Újbudához tartozna, ugyanis véleményük szerint valószínűleg sokkal nagyobb lenne a rend a területen.
Az MDF álláspontja szerint a felnőttek hozzáállásának megváltoztatása már nagyon nehéz, a probléma megoldása a gyermekek környezettudatos nevelésében rejlik.
H. E. - Újbuda Tv (2007. 09. 21.)