Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Élénk partnervárosi kapcsolatok Újbuda és Stuttgart Bad Cannstatt között

Egy hetes, programokban gazdag budapesti tartózkodás után búcsúzott a Johannes Kepler Gimnázium diákcsoportja - dr. Ruppert Kern főigazgató vezetésével - az újbudai Grosics Gyula Általános Iskola diákjaitól, a vendéglátó családoktól, a barátoktól.

A hat éve fennálló kapcsolat diákok, pedagógusok cseréjét jelenti és az ismerkedést egy másik országban élő nép kultúrájával, Stuttgart tartományi főváros nevezetességeivel és viszont: a német diákok Újbudával, Budapesttel és az itt élő családokkal alakítottak ki barátságokat. A búcsúesten a vers, a dal, a zene, majd a tánc lett a főszereplő.

A Kepler Gimnázium diákjai műsort állítottak össze, így köszönték meg a családoknak, az iskolának az egy hetes vendégszeretet, gondoskodást. Kiss Mihály igazgató egy Grosics Gyula által dedikált futball-labdát ajándékozott a csoportnak, Ruppert Kern az oktatásban is jól használható, de mindenben Stuttgarthoz kötődő ajándékokat hozott: különböző könyveket, memória-játékot, kirakóst és természetesen édességeket is.

A vidám hét közös vacsorával - az anyukák sütöttek-főztek az estre - és discoval ért véget. E-mail címeket cseréltek a gyerekek, hiszen a kapcsolatot addig is tartani kell, míg jövőre Stuttgartban találkoznak, amikor az újbudai gyermekcsapat utazik a német családokhoz és vesz részt az oktatásban a Kepler Gimnáziumban.

A sokszínű partnerkapcsolatok folytatódnak, május 21-én Szesztay András, a kulturális bizottság elnöke nyitja meg a Karinthy Szalonban Franziska Schemel és Frederick D. Bunsen festőművészek kiállítását. Frau Irene Schmid, a Galerie Kunsthöfle (Stuttgart Bad Cannstatt) igazgatója is köszönti az érdeklődőket.