Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

B29 Ifjúsági Közösségi Tér

Újbuda Önkormányzatának döntés értelmében a Bartók Béla út 29. szám alatti, korábban UP Center néven működő helyiség kifejezetten ifjúsági célokat szolgáló közösségi térként működik tovább.

A mintegy 400 négyzetméteres helyiség adottságaiból adódóan lehetőség nyílik képzések, előadások, workshopok, formális és nem-formális tanulást támogató események megtartására, adott esetben akár több típusú tevekénység folytatására párhuzamosan is.

 

A teljesség igénye nélkül helyszín otthon adott és ad folyamatosan különböző színházi produkcióknak, természetvédelem témájú előadásoknak, nemzetközi programoknak, delegációk látogatásának, önismereti és az önkifejezést fejlesztő foglalkozásoknak, drámapedagógiai workshopoknak, a munka és a magánélet összehangolásában segítő tréningnek, egyetemi szakkollégiumi rendezvénynek, partnerségi találkozóknak, a demokratikus részvételt és aktív állampolgárságot erősítő alkalmaknak és informális ifjúsági csoportok találkozóinak, kezdeményezéseiknek.

 

Az egyre változatosabb és sűrűbb programok mellett rövidtávú célunk egy olyan, állandó nyitvatartás mellett elérhető, alacsonyküszöbű szolgáltatótér működtetése, mely nyitott ajtókkal várja az akár csak egymással valahol beszélgetni vágyó fiatalokat is.

   

Kapcsolat:

Facebook

b29@ujbuda.hu