60+ Médiaműhely: Lomtalanítás helyett buli!

Igen ám, de sajnos nálunk nincsenek fiatalok. Ki fogja felcipelni, például a pincéből a békebeli szekrényt, amiről már az „őslakók” sem tudják, hogy kié. A rendszeres aktív lakók egy része bizony már hatvanon éppen túli, a fiatalabbak is már elmúltak negyvenek. Ja, és összesen vagyunk öten. Kapóra jött, hogy az alig egy hónapja beköltözött fiatal házaspár (véletlenül ők is negyven körüliek) megkeresett, hogy nem tudják melyik az ő pincerekeszük. Szeretnének egy látszólag használaton kívülit „kilomtalanítani” és beköltözni. Mondtam, hogy megnézzük melyiket, de örülnénk, ha segítenének a „társadalmi munkában”. Készségesen jöttek, sőt egy helyes 12 év körüli segítséget is hoztak. Nekikezdtünk. Az ominózus szekrény minden mozgatható darabját eltávolítottuk, de a súlya így is kifogott rajtunk. Elő hát a baltát, következett a darabolás. Zaj, por, röpködő darabok stb. Kihasználva az időt - új lakóinkkal megegyeztünk egy rekeszben, ahova beköltözhetnek. Neki is álltak kitakarítani. Mi többiek addig körbejártunk és hordtuk ki a felesleges dolgokat. A sarokban ráakadtunk régi ajtókra. Az is kimegy. Igen, de le kéne venni a réz kilincseket. Nem megy, ide a fiúk kellenek. Jó, de eltört a csavarhúzó, meg szög is kéne kiverni a stiftet, meg valaki világítson ide, meg van kint is egy ajtó, akkor arról is le kéne venni a címet... Jé, itt egy vasajtó, rajta egy „P” betű - mi lehetett? Ó, az a liftajtó, hisz valaha lement a lift a pincébe! - röpke harminc éve lehet ott megbújva. Miért ment le addig? - kérdi ifjú segítőnk. Hát, hogy a tüzelőt fel tudják vinni a lakásokba. Nézett nagyokat, majd jött a következő kérdés: hova megy ez a lépcső? Ki az utcára, mert ez volt a légópince. Az mi? Elmagyaráztuk. Közben a szekrény felhordható állapotba került, fel is vittük. Az egyik ajtó kilincse megmenekült, a másikat feladtuk, nem sikerült leszedni. Az ajtók kikerültek a lomok közé. (bezzeg a kapu előtt várakozó „gyűjtögetők” egy pillanat alatt lefeszítették) Ezalatt egyesek a régi házmesteri rekeszt kezdték átnézni. Ott találták az első „kincseket”. Túl a nem remélt tartalék csempéken, régi fém hólapátok, mindenféle szerszámok, ahogy egy rendes házmesterséghez kellett. Ugyanakkor találtunk betontömböket és hasonló súlyú cipelnivalókat is. Addigra már, ahogy fogyott a lom, úgy emelkedett a hangulat. Élveztük a munkánk látszatát, röpködtek a por mellett a poénok is. Az utcára kerültek a felesleges dolgok, kellően reagáltunk a gyűjtögetők igényére, hogy „fémet is hozzanak”, és megbeszéltük, hogy milyen olcsó kondi-lehetőséget találtunk. Mintha abba se akartuk volna hagyni... Valaki megszólalt, hogy van itt még egy rekesz, senki nem tudja, hogy kié - legalább a papírokat dobáljuk ki. Jó, legyen. Sorban kerültek fel a dobozok, papírok - és akkor jött a nagy poén. Találtunk egy füzetet, rajta egy név, amiből kiderült, hogy pont a fiatalok lakásához tartozó rekeszben vagyunk! Mindjárt nagyobb volt a lelkesedés, persze, hogy kitakarítjuk! Akkorra már - milyen véletlen - az egy szinten lakók maradtunk, szóval kapcsolódhattunk a „Szomszédolás nagy napjához”. Előkerült egy tűzifahordó kosár, volt egy horganyzott teknő - mindkettőben jól lehet szállítani. Ketten a rekeszben, onnan adogattunk kifelé. Négyen kint rakták, vitték, ürítették, fordultak egyszer-sokszor. Ment minden, mintha mindig ezt csináltuk volna. Közben pedig, ahogy találtunk valamit született hozzá a megjegyzés. Mert mi van, ha sok alkoholos üveget találunk? „Logikus, valaki zugivó volt”. Aztán előbújt egy félig leégett gyertya. „Még hangulatot is varázsolt magának”. Na, de mikor előkerült egy használt fogkefe! „Ugye, hogy zugivó, fogat is mosott, mielőtt hazament”. Ugyanakkor történelem órát is tartottunk ifjú barátunknak. Mutattuk, magyaráztuk, hogy mire való az öntöttvas „vasalótartó”, mi a „német brikett” és a „dorogi tojásbrikett”, hogy nézett ki egy régi tejesüveg, egy hosszú - emlékezetünk szerint leginkább - meggy-befőttesüveg, milyen az igazi „sátorfa” és hasonló gyönyörűségek. Ő meg egyre fáradtabban, de hallgatta a tárgyakhoz fűződő emlékidézéseinket. Aztán kiürült a rekesz - igaz, éjjel 11 óra is elmúlt -, mégse éreztük fáradtnak magunkat. Jól kidolgoztuk magunkat, jókat nevettünk, közben összeismerkedtünk az új szomszédainkkal. Hazaérve a fiatalok megállapították, hogy „jó buli” volt. Jé, tényleg! El is felejtettük, hogy mi lomtalanítottunk! Nekünk is „jó buli” volt!