A kéthetenkénti találkozók között a levelezőlistán folyik az eszmecsere: képeket nézegetnek, ötleteket adnak egymásnak a klubtagok, kirándulásokról, kulturális eseményekről tájékoztatnak képes beszámolókkal. Egyesek a megvásárolandó digitális fényképezőgépek tulajdonságait gyűjtik be, mások sikeres gyermekeikkel büszkélkednek. Zajlik az élet. Összejött egy csapat. Várjuk a keddi klubnapokat.
Hogyan kezdődött?
Lapozom a naplónkat. 2009. decemberében, egy ún. Újbuda Hagyományőrző Napra voltunk hivatalosak - a nemrég végzett 60+ újságírós és rádiós tagozat érdeklődő tagjait hívták a szervezők.
Az ELTE egyik andragógia-szakos hallgatójának volt a feladata vitaindító előadást tartani a XI. kerület, azaz Újbuda múltjáról. Fel is készült becsületesen - vázlattal, könyvvel. A körben ülők olykor bölcsen bólogattak, olykor mosolyogtak, de tisztelettel végighallgatták a fiatal szónokot.
Időnként szóltak volna, de nem lehetett megzavarni az előadót - majd utána. Később ámulva hallgattam őket: a gellérthegyi szőlőtermesztésről, a vincellérképzésről, a Citadella nőalakjáról, az egykori budatétényi kisvonatról, a kelenföldi szántóföldekről - szinte mindent tudtak a múlt század elejétől: színészek, színésznők, mozik, híres emberek és boltok, üzletek - meleg vizű forrás, a kórház, az uszoda. Egy letűnt világ képei kerültek elő az emlékezés során!
Hallhattunk Albertfalva iparának, történetének múltjáról, a megőrzött, átmentett helytörténeti gyűjteményről, régi mesterségekről. Végül szó esett a jelenről, a még létező, megörökítendő épületekről, hagyományokról, emléktáblákról.
Akkor következtünk mi: szeretnénk az újságíráshoz és rádiózáshoz segítségül hívni a fotózást, megörökíteni a nevezetes helyeket, idős embereket, névtáblákat - esetleg az azokon szereplő hírességek még élő családtagjait megszólaltatni, történetüket megírni.
A meghívott hallgatóság tagjai közül többen is fotóztak régen, most pedig szerettek volna megismerkedni a digitális fotózás alapjaival. Így voltam én is. Már néhány fotókört kipróbáltam, de sehol nem tudtam megtanulni ezeket a lépéseket. Nem is lehet - tanuld meg a gép használati utasításából! - adták a tanácsot azok, akik már régebben használták a digitális gépeket. Próbáltam, próbálgattam - de nem sikerült. Itt már nem az abc-ről van szó, hanem a számítógépes ismeretek és a fotómasina menüjének összehangolásáról. Ami nem egyszerű egy félhivatású nagyinak!
Egyetértettünk: 2009. december másodikától legyen egy 60+Fotókör. Ez vállalja fel a helytörténeti munka már megbeszélt komplex gyűjtését és a digitális fotózási ismeretek megtanítását az ezüstkorúaknak. Kéthetente. Kedden délutánonként: a meghívott szakmai vezető órarendjétől függően.
Nem volt könnyű az első időszak - szórólapoztunk a közösségi rendezvényeken és invitáltunk személyesen. Azután meghirdették az Újbuda újságban, mint 60+ programot - és lassan összejött a csapat. Változó létszámmal, de egy akarattal - tanulni, fotózni, beszélgetni.
Visszanézve ilyen bejegyzéseket is látok a lapszélen: stangli, pogácsa, almás-diós, sósrúd, beigli. -. ., Igen, kezdetben nagyanyó módjára sütivel csalogattam az érkezőket - mintha egy család lennénk! Ahogy szaporodott a család, úgy egyre kevesebbet sütöttem - már az együttlét volt a fontos, nem a rágcsálás! Jó módszer, de nagy létszámnál ez költséges! Most már tudom: megérte!
Aztán jöttek az izgalmas feladatok: 2010. március 20-án kiállítás az apartmanházban, aztán fotózás a ki-mit-tud fesztiváldöntőkön, figyeltük a 60+ rendezvényeket, a fákat, virágokat, embereket! Egyre bátrabbak lettünk a kattintgatásban! A foglalkozásokon segítettünk egymásnak, próbálgattuk a gépeket - s közben változtak a klubtagok, kicserélődött a kezdeti csapat egy része. Maradt egy kis mag, akik végigélték velünk a 2. kiállítást, amelyet már a közösségi rendezvények fotóiból állítottunk össze. Az már igazi örömünnep volt! Nemcsak nekünk, hanem kortársainknak is, akik magukra ismerhettek a vidám fotókon!
Építgettük a kapcsolatokat a többi 60+-os közösséggel. Így jutottunk el különböző rendezvényekre Albertfalvára, Gazdagrétre, Őrmezőre, majd Tabajdra, a fesztiválgyőztesek alkotótáborába. Nagy élmény volt és sok jó fotó készült! Ebből is kiállítás született - Őrmezőn. A közösségi ház méltó körülményeket biztosított kis csapatunk képeinek.
Közben a klubunk gyarapodásával okosabbak is lettünk - már nem csak kezdők jöttek, hanem a digitális fotózáshoz jobban értő klubtagok is.
A tanulási ismeretek átadásának üteme felgyorsult - a képnézegetések helyett a képjavítások következtek. Ránk talált egy profi fotós, aki hitvallásnak tekinti az általa tudott ismeretek átadását - nem feszélyezi őt a fotótitkok megosztása, mindent meg akar tanítani. Ritka nagylelkűség a mai világban!
Már meghívást is kaptunk: az Idősek Hete alkalmából öt fotóstársunk állíthatott ki Albertfalván - közösségi képekből. Köszönjük a bizalmat és a lehetőséget!
Közben, míg egyesek kinőttek a babakorból és már magasabb osztályba léphetnének, mások kezdőként érkeznek. Ebből időnként vitás helyzetek adódnak - de úgy tűnik, hamarosan ez a helyzet is megoldódik - első születésnapunk ünneplésekor már találtunk egy befogadó 'nagybácsit'. Érdemes továbbra is tanulni. . .
Lapozgatva történetünk krónikáját, a neveket olvasva sorsok, arcok idéződnek fel - sokuknak család, hozzátartozó nélkül szinte magánéleti kapaszkodó, befogadó közösség volt a fotókör. Egyeseket megtanított másképp látni, másképp gondolkodni -, a többségnek pedig visszaadta a fiatalabb korunkban természetesnek tűnő közösséghez tartozást, amit nyugdíjazásunkkor egyik napról a másikra - elveszítettünk.
S ha most osztályozni kellene a munkánkat, talán ez a legnagyobb érték: a fotóismeretek tanulása közben újra közösséget tudtunk teremteni magunknak és hatvanas, 'örökifjú' kortársainknak.
Van ennél nagyobb érték ma e határtalan, csodaszép és néha kiábrándító világban?
Gondolatait folytatásra közreadta:
|
|
|
|
|
|
