Kollegisták segítettek az újbudaiaknak
Az Újbuda Közterület-felügyelet hókommandójában a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának a hallgatói is részt vettek. A különítmény tagjait rövid idő alatt sikerült összeverbúválni. A szép számú jelentkező mutatta, hogy ma is létezik szolidaritás az idősebb és a fiatalabb korosztállyal az egyetemi ifjúság körében.
A kommandó rámutatott arra is, hogy a másokért, mások helyett vállalt munkát manapság is gyorsan sikerülhet megszervezni. Kevesebb, mint egy nap kellett a csapat felállításához, és személyenként mintegy 4-4,5 óra fizikai munka-hólapátolás elegendő volt ahhoz, hogy egy lelkes csapat felmutassa egy helyi lakóközösség számára érzékelhetően a szolidaritás jelenlétét.
Kelenföldnek egy olyan része lett hómentesebb, ahol a lapátolók közül szinte senki sem járt korábban, és olyan emberek élete lett biztonságosabb, akiket a lapátolók közül senki sem ismert. Ezek a diákok ugyanakkor a Schönherz Zoltán Kollégiumban laknak Újbuda szívében, régi megszokott környezetükből kiszakadva vannak kitéve a felsőfokú tanulmányok mozgalmas, gyakran időt és jókedvet nem kímélő erőfeszítéseinek.
A kerület lakossága vagy pusztán csak az Újbudán megfordulók színezik életüket, adnak impulzusokat a munkáikhoz, most tanulmányaik során, és minden bizonnyal későbbi karrierpályájukon is. Ezek a diákok reggel kirajzanak, mint a méhek a kollégium falai közül, estefelé meg visszatérnek oda lehetőleg minél több új szaktudással és élettapasztalattal. Életük a kerületben zajlik, talán gyakran kevéssé feltűnően, mégis életük elválaszthatatlan Újbudától tanulmányaik öt esztendejére.
Ezek a diákok, az Allee-t vagy később a Gombát éppúgy magukénak érzik, ahogy a Fehérvári piac kedves kisvendéglőit vagy az egyetemi negyed régi és ma is alakuló milliőjét. Ahogy a kerület befogadja őket és háttérből táplálja őket, úgy ők is visszajutattnak valamit annak a városrésznek, ahol élnek, azoknak az embereknek akikkel öt esztendő alatt együtt ébrednek, ismeretlenül. Még ha igazán szemügyre venni őket csak a Schönherz Kollégium emeleti ablakaiból tudják csak, megpihenve a napi tudásszerzés esti kisebb szünetében.
Segítenek, még akkor is, ha a hólapátolás utáni szuszanások csak öt esztendő múltán lesznek igazi sóhajok letűnt és mozgalmas diákéveik után. Izmaik is jelezni fogják később, hogy néhány éve ők is részt vettek ennek a "városnak" az életében. Jobbítani, boldogabbá akarták tenni életét.
Főrdös András, ugyan nem mindennapi lakója a kollégiumnak, ám néha óbudai lakosként is megfordul az intézményben, diáktársai körében. Ő óbudaiként volt az első számú jelentkező az újbudai hókommandóba, de kerületi kötődései neki sincsenek.
- Én Óbudán, Rómaifürdőn lakom, egy családi házban. Ott rendszeresen kell havat lapátolni, ha a családi rotációban rám esik a munka. Többnyire öcsémmel osztozunk a hóeltakarításban, de édesapám is részt kér a feladatokból, ha a hóhelyzet megkívánja.
A hókommandó a közterület-felügyelet igazgatójának az ötlete volt és a mozgásérült parkolók megtisztítását, valamint az idős emberek portájának takarítását válllalta fel. Ez a munka kiegészült a közintézmények környezetének hómentesítésével is, amely eredendően, a gondnokok, a közterület-fenntartó vállllat vagy a helyi takarító cég, az Újbuda Prizma Kht. feladata lenne. A februári hóesés azonban a vizsgaidőszakban szellemileg "túlpördült", testileg felfrissülni vágyó fiatalok munkáját is igényelte, akik újult erővel egészíthették ki a takarító cégek tevékenységét.
Nekünk diákoknak, az egyik kollégiumi nevelőtanár szólt, illetve emailen keresztül jelezte, hogy szükség lenne az egyetemi hókülönítmény felállítására és várja a jelentkezőket. A kollégiumban írták fel egy listára a vállalkozó kedvűek nevét és elérhetőségét. Számomra is meglepő volt, hogy én lettem a numeró 1-es jelentkező, mert számomra természetes, hogy ott segítek, ahol tudok. Persze ezt mások is így gondolták, és felállt a 14 emberből álló brigád, akik többnyire felsőbbéves kollégisták voltak, otthonlakó és "gólya" - beleértve engem - nem sok akadt.
Betelt a keret, márcsak a munkakezdést vártuk. Arra azonban nem kellett sokáig várni, két nap múlva az Újbuda Közterület-felügyelet Fraknói utcai épületében kellett megjelennünk. Az egyik központi helyiségben maga Kovács Sándor igazgató fogadott bennünket és tartott eligazítást számunkra. Onnét egy kelenföldi óvodához érkeztünk a felügyelet kis mikrobuszával, illetve járőrkocsijain. Számomra nagyon izgalmasnak tűnt az a pár megtett kilométer a szolgálati járművön, úgy éreztem, hogy az enyhe izgatottság kijár nekünk, mint hivatalos szolgálattevőknek. Izmainkban már előre éreztük szinte a kifáradás és az újult erő kettős játékát, ami a hólapátolók munkájára jellemző. Az óvodát környező utak, utcák már részben fel voltak takarítva, és másokkal is találkoztunk ott.
Maga a helyi polgármester is lapátot ragadott fiatalok gyűrűjében, de nekünk is egy külön szakasz jutott. Tulajdonképpen láncban fejlődtünk fel, ki-ki a maga részét takarította, majd ha azzal kész volt, új szakaszt vett birtokba a sor végén, vagy éppen a mellette lévőnek segített be. Később újabb területet kaptunk, olyan részekről kellett a havat ellapátolni, ahol már részben jártak előttünk takarítók, azonban csak vékony sávot biztosítottak a járókelőknek.
Ezeken a szakaszokon ki kellett tehát szélesítenünk a járható részt, hogy kétirányból is elférjenek, illetve a babakocsisok is jobban elhaladhassanak. Ezeken a területeken nem kaptunk sok biztatást, de mikor a buszmegállók megtisztítását kezdtük meg, többen örömüknek adtak hangot és jókívánságukat fejezték ki. A spontán megnyilvánulások új erőt öntöttek belénk, bár csakhamar be kellett fejeznünk a munkát.
A szolgálati járműveken ismét a Fraknó utcába érkeztünk, ahol az igazgató köszönte meg munkánkat. Rögtön egy kéréssel fordultunk hozzá, nem vihetnénk-e magunkkal a "kincstári lapátokat", hogy a Schönherz Kollégium autóparkolóit is megtisztítsuk a hótól. Ő természetesen igent mondott és ott az Október 23. után ráhajráztunk a munkára és szabadda tettük az utat "a vendégeink" számára is. A kelenföldi teaellátmányt itt még péksüteménnyel egészítették ki szervezőink, így némi elemózsia elfogyasztása után mehettünk csak dolgaink után.
Este aznap még a családi háznál is elkelt a segítség, édesapám a kertben fogadott és lapátot nyomott a kezembe. Ő a háztetőről lelogó hónyelveket szedte le, én meg az újabb hókupacokat távolítottam el a ház mellől. A munka mindenkit pozitív energiákkal töltött fel, és nemcsak az izommunka jótékony segítő anyagaiból, hanem a lélek "anyagából" is feltöltekeztünk. Természetesnek vettük, hogy segíteni kell, senki sem lepődött meg, hogy akár néhány előadást is lefaragva az aznapi tanulmányaiból, lapátolni kellett.
A közterület-felügyelet igazgatója az erős havazás idején mindenkire számítani akart, akire csak tudott, hogy lehetőség szerint minden balesetet sikerüljön elkerülni, ami a hóeltakarítás és a sikosságmentesítés hiányosságaiból fakadhatott volna. Az igazgató szándéka az volt, hogy mindenkinek lehetőséget adjon, aki tenni akar az újbudai közterületek tisztaságáért és a biztonságáért. Mi is örültünk, hogy segíthettünk.
wihart-kiss /Publikálva: 2010.10.25./
