Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Gajárszki: Újbudának identitás kell

Gajárszki Áron, az LMP kerületi polgármesterjelöltje igazi sportos politikusjelölt. 15 évig kenuzott versenyszerűen, később triatlonozott, manapság pedig falmászással tölti szabadidejét. Ezek után nem meglepő, hogy aktív szerepet vállalt az LMP sportpolitikai programjának kidolgozásában. A jelölt szerint a sportot a kultúra részeként kell kezelni, Újbudán pedig mindkét terület fejlesztésre szorul.

A Lehet Más a Politika újbudai polgármesterjelöltjével nem véletlenül találkoztunk a Lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesület csónakházánál. Gajárszki Áron kijelentette, identitást kell adni a kerületnek, mégpedig azzal, hogy kiemelt figyelmet szentelünk a városrész emblematikus figuráinak.

- A pályafutását Újbudán kezdő és folytató világelső sportoló, Kolonics György nevét nyugodtan odaírhatjuk a kerület képét meghatározó személyiségek közé, Kosztolányi, és Karinthy mellé. Nagyon fontos, hogy emlékezzünk azokra, akikre büszkék vagyunk - mondta a jelölt.

Az ajánlószelvény gyűjtési hajsza lezárulta után az LMP politikusa azt hangsúlyozta, a sportot nem külön, hanem a kultúra részeként kellene kezelni, így egészségesebb lenne, ha az önkormányzati munkában is összevonnák a két bizottságot. Gajárszki hozzátette, a sportfinanszírozás állandó nehézségeire gyógyírt jelentene, ha az állam direkt támogatása helyett a magántőke bevonásával teremtenék elő a források jelentős részét. A jelölt úgy gondolja, a pezsgő kulturális élethez szükséges feltételek sem adottak a városrészben, a hiányt pótolandó művészmozik és irodalmi kávéházak létesítésére lenne szükség.

- Azt szeretném, hogy újbudainak lenni valami különlegeset jelentsen - jegyezte meg.