Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Elindult a Bűnmegelőzési Klub

Az önkormányzat nyár elején indította el a kerületi időseknek szóló bűnmegelőzési előadássorozatát, néhány héttel ezelőtt pedig Újbuda rendőrkapitánya tartott eligazítást nyugalmazott rendőröknek szomszédsági tanácsadói feladataikról. A Bűnmegelőzési Klub első találkozóján már minden érintett szereplő részt vett, így a nyugdíjasok és ex rendőrök a Kék Fényből ismert Szabó László társaságában vitathatták meg az áldozattá válás elkerülésének módszereit.

A 60 plusz Bűnmegelőzési Alprogram részeként az önkormányzat a kerületi Rendőrkapitányság, a Bűnmegelőzési Centrum (polgárőrség), valamint a BRFK és az ORFK szakértői segítségével néhány órás tanfolyam keretében tájékoztatta az újbudai időseket az ellenük elkövetett bűncselekmények megelőzési és kezelési lehetőségeiről. A nyár elején indított előadássorozattal a szervezők azt szeretnék elérni, hogy javuljon a hatvanon túliak biztonságérzete, és hogy az idősek képesek legyenek aktívan megakadályozni áldozattá válásukat. A nyugalmazott rendőröknek feladatot adó rendészeti szabadegyetem képzése is hasonló célokat tűzött ki maga elé, így magától értetődő volt, hogy a jövőben közös fórumon találkoznak. A klub első ülésén bemutatkoztak azok a kortárs-segítők, akik nyugdíjas rendőrként vállalták, hogy lakókörnyezetükben a 60 év feletti újbudaiak számára közbiztonsági tanácsokkal szolgálnak. Ennek kapcsán az eseményen elhangzott, az önkormányzat és a rendőrség azt szeretné, ha a tanácsadók olyan, jószomszédi viszonyt alakítanának ki a lakókkal, hogy azok bármilyen kérdéssel, problémával bizalommal fordulhatnának a "kortárs segítőkhöz". Ez a rendőrség munkáját is nagyban megkönnyítené - jegyezte meg korábban Balázs Norbert kerületi rendőrkapitány. Az első klubfoglalkozáson Dr. Szabó László a Kék fény c. műsor korábbi népszerű műsorvezetője "Bűnesetek régen és ma" címmel tartott egyórás előadást. A veterán tévés kezdetben emlékezetes rendőrségi ügyekről, valamint a műsor kulisszatitkairól számolt be a kíváncsi közönségnek, majd a mindennapokban is jól hasznosítható biztonsági tanácsokkal látta el a jelenlévőket. Szabó László mindenkit arra figyelmeztetett, a bűnözői módszerek és szokások a XXI. századra megváltoztak, hiszen ők is lépést tartanak a technika viharos gyorsaságú fejlődésével. Az első alkalommal a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrumban megtartott klubdélután havonta egy alkalommal kerül megrendezésre mindig más aktuális témával, és ehhez kapcsolódó helyszíneken. A következő foglalkozásra augusztus 26-án kerül sor a Zsombolyai úti Újbuda 60+ Klub és Programköz-pontban az "Aktív élet 60 felett…" Őszköszöntő Fesztivál keretében. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)