Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 15. szombat, Kolos, Georgina

60+ Médiaműhely: Gondolkodjunk együtt, cselekedjünk közösen!

Ez lehetne a címe annak a munkaértekezletnek, amelyet Újbuda önkormányzatának idősügyi referense, Toldi Tamás tartott a 60+ programban résztvevő aktivisták - szomszédsági önkéntesek, közösségiház vezetők, nyugdíjasklubok vezetői, médiaműhelyesek - részvételével 2009. november 5-én, az új 60+ Programközpontban.
A megnyitót tartó Veresné Krajczár Izabella alpolgármester asszony röviden elmondta a létrejött közös beszélgetés lényegét: Újbuda Idősbarát önkormányzat címe kötelez. Elsősorban meg kell nyerni a kerületben élő kb. 40 ezer 60 év feletti állampolgár bizalmát a helyi közösségek szervezéséhez, a minőségi időskor, a Q-Ageing programjának megvalósításához. Ehhez nem csak közös gondolkodás és cselekvés, hanem nagy türelem is kell. A képviselő-testület részéről Bács Márton alpolgármester szemléletes példákkal illusztrálta, milyen lehetne az ideális öregkor, ha sikerülne az idősek számára a rossz anyagi- és mentális helyzet kitörési pontjait feltérképezni. Ilyen lehetőség most a 60+ kártya, amely eddig kb.150 elfogadóhelyen ad kedvezményt a vásárlóknak vagy a szolgáltatást igénybe vevőknek. Ez lehetőséget nyújtana arra is, hogy a nevesített szolgáltatói szféra és a bizalmatlan idősek elfogadják egymást - ezzel olyan kapcsolati tőke alakulhatna ki, amely mindkét félnek kedvez. Hasonló előnyt jelent majd a könyvtári könyvek házhoz szállítása vagy a nyugdíjasklubokban szervezhető kulturális és sportprogramok, gyaloglóklub, keresztrejtvényfejtő kör stb. Mindezek apró dolgok, sok házban már működnek is, de ha érdemes kimozdulni, hasznos, értelmes elfoglaltságot találni - lehetőleg a közelben - talán egy kicsit boldogabban hunyják le szemüket az idős emberek. Az Oktatási Bizottság részéről üdvözölte a nyugdíjas emberek bevonásával szervezett mentor-programot, amely már egyre több kerületi iskolában működik. Ez nem csak az idős embernek értelmes elfoglaltság, hanem a gyermeknek is: ezeknek a gyerekeknek a többsége csonka családban nő fel, szükségük van arra a gondoskodásra, szeretetre, pozitív érzelmekre, amelyet a "mentorok" koruknál fogva nyújtani tudnak. Sok tartalék van a rendszerben. Ha tudunk az egyes embernek segíteni, tudunk a társadalomnak is - hiszen a bizalmi tőke az alapja emberi kapcsolatainknak. Azért fontos a szomszédsági önkéntesek munkája, hogy ezeket a kapcsolatokat kiépítsék, beszélgessenek, közösségeket hozzanak létre. A továbbiakban Toldi Tamás idősügyi referens, a 60+ program kidolgozója és megszervezője összegezte az eddig végzett munkát. A legfontosabbnak az egymás között zajló információs-kommunikációs tevékenységet tartotta - a programok ismerete és az ezekről való tájékoztatás nélkül nehezen megy majd az együttműködés - a visszacsatolás minden esetben nagyon fontos. Az egy éve létrejött projektmunka kapcsán elmondta, hogy részben lezárult az un. Tesztelési időszak, (november-decemberben be is fejeződik) most a szervezeti elemek beépítése történik: ezt a programok jelentik majd. Beszélt az Idősek Akadémiája sorozatról, és a még beépítésre alkalmas elemekről: ilyen az internet-oktatás, az angol nyelvtanfolyam indítás, a helytörténeti csoport, a szerveződő fotókör, az útifilm-klub. Természetesen sor került mindezek anyagi vonzatára is: ez akkor aktualizálható, ha megfelelő létszámú, működő kiscsoportok jönnek létre. Minél nagyobb számú az érdeklődés, annál nagyobb az esély a támogatásra. Nehezíti a munkamenetet, hogy ilyen átfogó idősügyi feladattervezethez még nincs példa az országban. Mint ahogy nincs példa arra se, hogy önkéntesen ilyen mértékben segítsék az önkormányzatot. Nincsenek szabályozva bizonyos folyamatok - ezért is fontos a résztvevők visszajelzése és aktivitása. Tervezni lehet a későbbiekben a lokális igény szerinti tevékenység telepítést - de a költségvetés szűk kereteit figyelembe kell venni. Beszélt még az egészségügyi alprogramról - ez szintén ügy, számítanak a szakma segítségére. Ehhez kapcsolódna a gyógyüdültetés, amelyet a 60+kártyával lehetne igényelni. Összeségében, részletes és korrekt tájékoztatót kaptunk az eddigi történésekről, pozitívumokról és hiányosságokról. A továbbiakban igen aktív kerekasztal-megbeszélés folyt a felmerülő gondokról, lehetőségekről az információk adásának kölcsönösségéről. Mindezt nagyon jó volt hallgatni, mert mindenkit egy érdek motivált: közösen gondolkodni, együtt cselekedni az idősekért.