Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Bácsalmási siker a Nemzeti Vágtán

Hétfő este befejeződött a második alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta, amelyen idén is képviseltette magát Újbuda. A budapesti Hősök terén Bácsalmás versenyzője emelhette magasba a győztesnek járó huszárszablyát, és vihette haza településének a 30 millió forintos fődíjat.


A második helyet Nyíregyháza, a harmadik helyet pedig Esztergom szerezte meg.

A háromnapos országimázs-fesztiválra idén is több mint százezren látogattak ki. Hétfőn már jó idő fogadta a kilátogatókat, így ezen a napon még többen voltak kíváncsiak a Vágtára benevezett lovasok viadalára, és a történelmi lovas gála látnivalóira. Most is nagy sikert aratott a Vágta Korzó, ahol mind a kilencven település megmutatta miért érdemes elmenni hozzájuk, és hogy mivel járultak hozzá hazánk kulturális életének gazdagításához. Az ’56-osok terén felállított Országkonyhában pedig mindenki megkóstolhatta milyen is az alföldi, a felföldi, a dunántúli, vagy az erdélyi ízvilág.

A hétfő esti döntőbe 6 lovas jutott be, és izgalmas küzdelemben végül is a Bácsalmás városát képviselő Németh Sándor vágtatott át a célvonalon National Face nyergében. A második helyen a nyíregyházi Suták Vanda végzett Odds nevű lován, a harmadik helyezést az esztergomi Dömötör Ferenc szerezte meg Amfetamin nyergében.

A települések versenye mellett más küzdelmeknek is helyet adott a Hősök tere. A gyermekeknek rendezett Kishuszár Vágtán Szeged diadalmaskodott, míg a Jótékonysági sztárfutamon Stohl András lett a győztes. Dr. Tamás István a Nemzeti Vágta elnöke örömmel számolt be arról, hogy már nagyon sokan keresték fel azzal a gondolattal, mi szerint a jövő évi Nemzeti Vágta előtt megrendeznék saját területi előválogatójukat is. Véleménye szerint így lesz a Nemzeti Vágtából igazi ünnep a városok és falvak számára.

Továbbá az is nagy dolog, hogy több mint százezren lehettek szemtanúi az idei eseményeknek. Érdekesség, hogy az eseményre 245 ló érkezett, a pályához pedig 62 kamionnyi speciális homokot szállítottak. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt. Az eseményre kilencvenen neveztek, ebből 86-an tudtak starthoz állni, az idei Vágtának 9 határon túli magyar település is a vendége volt.