Minden ésszerűséget és szakmaiságot nélkülöz az az elképzelés, hogy nyáron egy hónapra mesterséges lezárásokkal kényszerítsék tömegközlekedésre és biciklihasználatra az autósokat a fővárosban - jelentette ki szerdán az MTI-nek a sajtótájékoztató másik kezdeményezője Lakos Imre alpolgármester, hozzátéve, hogy a főváros közlekedési tanácsnokaként, a szakbizottság elnökeként elhatárolódik ettől az ötlettől.
A Gellért térre összehívott médiaeseményen egy közterület-felügyeleti gépjárművel zártak le egy sávot, hogy ezzel illusztrálják, milyen kedvezőtlen hatás vált ki a Városházán született elképzelés. Az ellenzők szerint a nyáron amúgy általánosan csökkent forgalom helyett a mesterséges dugókkal fenntartanák a csúcsidőben tapasztalható forgalmi káoszt.
Molnár Gyula először azt jegyezte meg, ő is ugyanazokat a tanulmányokat olvassa, mint Demszky Gábor és Ikvai-Szabó Imre, és tudja, hogy Európában létezik egy hasonló elképzeléseken alapuló "forgalomelpárologtató" koncepció. Ez azonban olyan városokban működik, ahol megteremtették a módszer előfeltételeit - tette hozzá. "A legnagyobb problémának azt tartom, hogy meg akarunk hozni egy olyan, később talán jó döntést, ami a jelen körülmények között inkább veszélyeket hordoz az itt élők számára. Ezt a várost nem lehet megfelelően elkerülni, ennek a városnak a határán nem lehet jól parkolni, onnan nem lehet tömegközlekedéssel jó körülmények között bejönni, és utána a városban közlekedni. Mindennek az lesz az eredménye, hogy az autósok nem átszállnak, hanem más útvonalakat fognak találni a bejutásra" - magyarázta a döntés hatásait a polgármester. A kerület vezetője szerint ezek az elkerülő útvonalak elsősorban a XI. kerületet fogják sújtani, mivel az autósok a kertvárosi és hegyvidéki részeket használják majd, melyek így is túlterheltek átmenő forgalommal. Molnár Gyula ezért arra kérte levélben és a nyilvánosság előtt is a főpolgármestert, fontolja meg a program elindítását, egyeztessen a közlekedési szakmával, Újbudát pedig mindenképpen hagyja ki a mesterséges dugók tervezett helyszínei közül, hiszen az a metróépítkezések miatt amúgy is túlterhelt a kerület. A fúrópajzsok elindulásával ugyanis a kitermelt földet a Gellért térről fogják elszállítani, ennek következtében pedig naponta 60 darab 40 tonnás teherautó halad majd el ezen a területen. Ezt éppen elég kibírnia a környéken élőknek - folytatta a polgármester, aki szerint az ötlettel nincs baj, csak nem most és nem így.
Újbuda a valóban megoldásokra váró fővárosi és kerületi közlekedési helyzet javítására javaslattervezetet dolgozott ki. A közutak tehermentesítését célzó programterv arra hivatott, hogy elkerülő útvonalakkal csökkentse az autóforgalmat Újbuda belső területein. Elsőként a Gellért teret kell tehermentesíteni, mert a belváros részévé kell, hogy váljon, majd a BAH csomópontnál szeretnénk elérni, hogy gyorsan haladhassanak át az autók - fejtette ki elképzeléseit Molnár Gyula. Ma 110-115 ezer olyan autó halad át a kerületen, akinek nem itt van dolga, csak áthalad rajtunk, és kimegy az autópályán. Azt a lehetőséget kell megteremtenünk, hogy ez az autóforgalom vagy ne jöjjön be, vagy ha bejött, a lehető leggyorsabban távozzon, és ne használja a belső területeket - folytatta.
Erre az önkormányzatnak tehát már van javaslata, de a polgármester szerint a kivitelezés nem lesz könnyű menet. Az ügy nagyban függ a fővárosi szándékoktól és számos hiányzó infrastrukturális fejlesztéstől, mint az Andor utca, az Egér út és a hidak rendbetétele, valamint az M0-ás befejezése. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)