Yiwu városának delegációját Huszty András a magyar-kínai kapcsolatok miniszterelnöki megbízottja is elkísérte. A megbízott többek között azt is elmesélte, az egymilliós lélekszámú Yiwu, a kínai kiskereskedelem központja, ahol egy olyan bemutatóterem is áll, amely ötmillió négyzetméteren terül el. A világ legnagyobb országában például egy átlagosnak mondható városban is 6-8 millióan élnek. Kína azonban nem kérkedik a méreteivel, a tízmillió lakosú Magyarország ugyanis nem mérhető össze az 1,3 milliárdnyi kínai állampolgárral.
Huszty szerint a kínaiak mindig is ügyeltek arra, hogy partnereiket egyenlő félként kezeljék. A találkozón megtudtuk, Molnár Gyula polgármester egy parlamenti küldöttséggel már járt Yiwuban, így a mostani találkozón Újbuda hívta vissza korábbi meghívóját. Song Yinghao, a város első embere elmondta, a két település találkozójának célja, hogy előkészítsék a testvérvárossá válás engedélyezését. A kínai vezető azt is elmondta, Újbuda ügyfélszolgálatának átgondolt és jól működő rendszere elismerésre méltó, erről ők is példát szeretnének venni. Végezetül azt is hozzátette, a kulturális kapcsolat mellett számos magyar kereskedő találhat majd piacot az országukban.
T. D. - ÚjbudaTV (2008. 09. 30.)