Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Népszavazás március 9.

Kedden sajtótájékoztatót tartott a kerületi Fidesz.

Újbudán 2160 népszavazási értesítőt nem kézbesítettek. A hír kapcsán tartott sajtótájékoztatót a kerületi Fidesz, közleményüket és Újbuda jegyzőjének közleményét itt olvashatják. 

A XI. kerületi Fidesz a Fővárosi Választási Bizottsághoz fordul 


A Fővárosi Választási Bizottsághoz fordul a Fidesz XI. kerületének három választókerületi elnöke, miután kedden a sajtóból értesültek arról, hogy 2160 népszavazási értesítőt nem kézbesítettek a kerületben - jelentett be Kupper András a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője és Kristóf József választókerületi elnök. 


Közös sajtótájékoztatójukon azt is elmondták, hogy a választási bizottság mellett a kerületi Fidesz kérdéssel fordul a kerületi jegyzőhöz is, amelyben arra várnak választ, hogy az érintettek hol és hogyan tudnak szavazni. 


"Ha nem kapunk érdemi magyarázatot, és nem lesz érdemi intézkedés, akkor a választási bizottság döntését megfellebbezzük, hiszen véleményük szerint ez az eljárás választási bűncselekmény" - hangsúlyozta Kupper 


A frakcióvezető kifejtette, hogy ez a szám a kerületben a voksolásra jogosultak két százalékát jelenti, ennyien nem tudják, hogy hol szavazhatnak. Hozzátette: a jegyző nem adott magyarázatot arra, hogy kik nem kaptak értesítőt és arra sem: mit tett azért, hogy az érintetteket értesítse, a Fidesz elnökének megkeresésére mindössze annyit közölt, hogy sokan a névjegyzék lezárulta után máshová költöztek. 

Kupper a költözésekkel kapcsolatban felvetette, hogy akik elköltöztek, azok már hiába jelentkeztek be az új lakhelyükön, a határidő lejárta miatt ott már nem kérhetik felvételüket a névjegyzékbe. Hozzátette: ha a jegyző tudja, hogy ezek az emberek átjelentkeztek, akkor joga és kötelessége intézkedni, hogy őket átvezessék. 


Kristóf József ugyanakkor egy, a címzettnél letakart értesítőt mutatott be a sajtótájékoztatón, amelyen állítása szerint olyan név szerepelt, amelyről a kézbesített címen nem tudott senki semmit. 


Mint mondta, így felmerül, hogy a borítékon szereplő személy esetleg fantomszemély. Állítása szerint az ilyen fantomszemélyek nevére kiküldött értesítők "nagyon sok gyanúsításra adnak lehetőséget". 


Választások végeredményét aképpen is lehet befolyásolni - fejtette ki ugyanakkor Kupper András -, hogy megnöveljük a választásra jogosultak számát. 
A 2160 ember ugyanis az újbudai választásra jogosultak 2 százalékát teszik ki, így az érintettek távolmaradása már akár a népszavazás eredményességét is befolyásolhatja. 

Tisztelt Szerkesztőség! 
Dr. Filipsz Andrea jegyző közleményét továbbítom: 
Domonkos Csaba 
Sajtófőnök, Újbuda önkormányzata 

Újbuda jegyzője, dr. Filipsz Andrea a Magyar Posta Zrt.-től visszaérkezett újbudai választási értesítések kapcsán az alábbiakra hívja fel a figyelmet: 
Újbuda jegyzője felhívja a figyelmet arra, hogy a névjegyzék összeállítása a központi lakcímadatbázisra épül, és kezelésére szigorú adatvédelmi szabályok vonatkoznak. Ebben egyénileg változtatást végrehajtani nem lehet. 


Hangsúlyozta, hogy semmilyen hátrány nem éri azokat, akik nem kaptak értesítőt, aki akar, és szerepel a névjegyzékben, az el tud menni szavazni. 
A Magyar Posta Zrt-nek 107 687 darab választási értesítőt adtak át, amelyet Újbudán kell kézbesíteni. 

Ebből 2160 választási értesítőt visszahozott a posta, azaz nem tudta a címzetthez eljuttatni. Ennek okai a következők: 


- 42 személy elhalálozott 
- 1508 elköltözött (azaz a névjegyzék nyomtatása és az értesítő kézbesítése között ennyien változtattak lakhelyet) 
- 521 ismeretlen helyen tartózkodik 
- 72 címe elégtelen, azaz a regisztrált cím nem azonosítható 
- 17 esetben nem volt hová elhelyezni a levelet. 


A jegyző ezzel kapcsolatosan három dologra hívja fel a figyelmet: 

 

1. Ez az esetszám a kézbesítendő levelek mindössze 2 százaléka, a választások alkalmával a rendszerváltozás óta mindig adódnak ilyen eltérések, Újbudán ez az adat jónak számít, a szó statisztikai értelmében. 

 

2. Az, hogy 107 687 értesítő ment ki, azt jelenti, hogy ennyien szerepelnek a szavazásra jogosultak névjegyzékében. 
Ebből pedig az következik, hogy a 2160 választópolgár, aki nem kapta kézhez a fent nevezett okok miatt az értesítőt (kivéve az elhunytakat) ugyanúgy tud élni állampolgári jogával, mint, aki megkapta, hiszen a névjegyzékben szereplők érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel, 2001 januárja után kiállított új jogosítvánnyal és érvényes lakcímkártyával szavazni tudnak. 

 

3. A rendszerváltozás óta folyamatosan problémaként jelentkezett, hogy a postás, ha nem tudta a kézbesítést végrehajtani, a házakban illetve a helyszíneken hagyta az értesítést. Ez adatvédelmi szempontokat is figyelembe véve nem volt helyes eljárás. 
2002 óta működik az a rendszer, hogy a különböző okok miatt nem kézbesíthető értesítőket visszahozzák, így van egy kép arról, hogy hányan és milyen okok miatt nem kapták kézhez az értesítőt.


ÚJBUDA MÉDIA (2008. 03. 05.)

Címkék: