Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Tisztújítás a Vöröskeresztben

A Magyar Vöröskereszt életében 2008 a tisztújító kongresszus éve. Országos szinten és régiókra bontva is ilyenkor választják meg a vezetőségi tagokat. A Vöröskereszt Dél-Budai szervezetének tisztújítására március utolsó hétvégéjén került sor az Önkormányzat dísztermében

A több mint 100 fős önkéntes delegált megválasztotta az elnökségi tagokat és újraválasztották az eddigi vezetőt, Dr. Kalász Lászlót, aki így már a negyedik ciklusát kezdi meg mint a vöröskereszt újbudai elnöke.

Az összejövetelen a szervezet összefoglalta az elmúlt négy év munkáját témakörökre lebontva. Így a szervezet életét, az adománykezelést, a szociális programokon való részvételt, az egészségvédelmi tevékenységet, és az elsősegélynyújtás vizsgáztatást egyaránt értékelték.

Dr. Madarász Gyuláné területi vezető elmondta, a szociális tevékenységük alapját a beérkező adományok biztosítják. Ha ez nem lenne, a rászorulók kevesebb támogatást kapnának. A felajánlott adományok között még mindig a használt ruhanemű vezet, de ez a XI. kerületben több, mint amennyire szükség van. Hiány elsősorban az élelmiszeripari termékekben és a vegyi árukban mutatkozik meg.

Gigi - Újbuda TV (2008. 04. 01.)