Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Terítéken a társasházak ügye

Január 15-én tartották a közös képviselők fórumát a Polgármesteri Hivatalban. A találkozón főként a megnyerhető támogatásokról és az újonnan induló e-pontokról esett szó.

A 11. kerületi közös képviselők már a tavalyi évben is többször találkoztak, hogy a kerületi társasházak problémáiról és megoldásiról, a lehetőségekről, a támogatásokról tárgyaljanak. Január 15-én újra fórumot tartottak, ahol az elmúlt év eredményeit vették latba, majd az idei év ügyeiről tanácskoztak.

A fórumon megjelent Veresné Krajcár Izabella alpolgármester, aki elmondta, hogy az elmúlt év igen jelentős volt a társasházak számára. Részben folytatódott mindkét pályázati lehetőség. Ez egyrészt a csaknem 120-140 millió forintnyi forrással támogatott társasházi alap volt, amiben általában az életveszélyes gépészet, tetőszigetelés és hasonló problémákat oldották meg önkormányzati pénzből. A másik program a panelpályázat volt, ami még nagyobb anyagi terhet rótt a önkormányzat költségvetésére.

Az alpolgármester asszony interjújában elmondta, hogy alapvetően sikeres évet zártak, hiszen ki tudták elégíteni az igényeket, amik a társasházak részéről érkezett. Kifejtette, hogy ez természetesen tökéletesen sohasem lehetséges, de a lehetőségekhez képest mindent megtesznek az ügy érdekében.

Idén is szeretnék folytatni a tavalyi támogatásokat hasonló nagyságrendű támogatásokkal - fejtette ki Veresné Krajcár Izabella - s az önkormányzatot most is a rugalmasság és az igényekhez való alkalmazkodás fogja jellemezni.

A közös képviselők mostani fórumán felvetődött még egy probléma. Számos társasházban nem áll rendelkezésre megfelelő számítógép és internet elérhetőség az elektronikus bevallásokhoz. Kérdés volt eddig, hogy hogyan tudják ezeket a társasházakat segíteni. A polgármester asszony így nyilatkozott: "Örömmel mondhatom, hogy négy közösségi házunkban, ahol az e-pontok működnek, szeretettel várják a társasházak közös képviselőit, intézőbizottsági igazgatósági tagjait. További szolgáltatásként ezeken az e-pontokon igénybe vehető a nagyközönség számára is a CD jogtár vagy az internetről letölthető jogszabályok. Ezek az e-pontok lehetőséget adnak az internetezésre minden olyan embernek, akinek erre egyébként nem lenne módja."

Z. A. - Újbuda WEB (2007. 01. 19.)

 

Kapcsolódó cikkek:

Ingyen Internet a közös képviselőknek az adóbevalláshoz (2007. 01. 16.)